Kedves olvasók , bloggerek és többiek! Sophia C. - vel fontos bejelenteni valónk van.
Már az elején , úgy szerettük volna csinálni , hogy megírjuk a részeket előre aztán szépen kipakoljuk őket , de mivel türelmetlen,izgatott és makacs voltam megbeszéltem írótársammal , hogy már most kirakjuk őket. Így hát az én hibám is , nem is tagadom.
Aztán a másik ok , hogy a részek nagyon későn készülnek el és kerülnek fel a blogra , ami pedig olvasó csökkenést jelent számunkra és gondolhatjátok , hogy nem csak magunk miatt írunk. Mellesleg még rövidek is úgy hogy ez is rátesz egy lapáttal.
Nem szeretnék én se , és Sophia se magyarázkodni tudjuk , hogy felelőtlenek voltunk ezzel kapcsolatba,de ezen változtatni már nem lehet. Reméljük minnél hamarabb találkozunk.
Tehát a blog KISZÁMÍTHATATLAN ideig bezárja kapuit.
2014. március 11., kedd
2014. március 8., szombat
Blogkritika - Listen to your Heart
A blog írója: ~C.M.
A blog neve: Listen to your Heart.
A kritika írója: Georgina Chesvan.
Fejléc:
Nagyon tetszik , szépen kidolgozott , az árnyékolások rendben vannak , viszont a szöveget nem lehet elolvasni.(!) Én személy szerint sokáig kutattam , a blog neve után mire beugrott, hogy hoppá lehet , hogy ugyanaz a linked , mint a blogod neve. De egyébként tényleg nagyon szép.
10/9
Történet:
Egyedi történet , viszont engem a prológus annyira nem fogott meg , jó lett szó sincs róla , de nem fogott meg. Aztán , ahogy kezdett pörögni a történet egyre jobban érdekelt. Tetszik , ahogy írsz és , ahogy megfogalmazod az egészet , elírásokat nagyon nem találtam a vesszőket jó helyre teszed.
10/9.9
További jó blogolást!
xoxo.
2014. március 6., csütörtök
~Six Chapter
Hát sziasztok! megint én jöttem nektek résszel.:) Elnézéseteket szeretném kérni , hogy eddig húzódott de mint mindenkinek nekem is vannak rossz napjaim , tudom , hogy ez nem rátok tartozik de meg kell értenetek.
Jó olvasást!c:
xx
Sophie szemszöge:
Az új lány nem volt valami szimpatikus , de valahol el kell kezdeni. Úgy gondoltam beszélgetek vele egy kicsit , vagyis legalább megpróbálok , a szobája elé mentem és azon gondolkodtam vajon jó ötlet-e ez az egész. De végül is bekopogtam és úgy döntöttem megpróbálom a megpróbálhatatlant , mikor beléptem a szobába intett , hogy üljek le az ágyára míg ő befejezi a rajzot. A papíron szénnel rajzolt lány virított aki mosolyogva sírt és amikor jobban megnéztem nagyon is hasonlított rám.
Túlságosan is.
Mikor látta értelmetlen arckifejezésemet gyorsan becsukta a füzetét és rám mosolygott , volt valami ijesztően furcsa ebben a lányban de még nem jöttem rá micsoda. Lenyűgöző szobája volt , a falak barack színűek voltak , fényképeket akasztott mindenhova szerintem a régi barátairól és volt egy fiú is a képek között. De ők csak ketten voltak azon a fényképen , valaki le lett tépve onnan. Mikor ránéztem Corinne-ra láttam , hogy szemei fel voltak duzzadva és a tegnap estét úgy , mint én átsírta. Talán mégiscsak hasonlítunk egymásra egy kicsit ott legbelül.
-Hát ez az én szobám - mutatott körbe.
-Tetszik , nagyon szép - dicsértem , talán túl nagy mosollyal az arcomon.
-Mesélsz magadról egy kicsit Sophie? - meglepett a kérdése hiszen még soha senki nem kérte , hogy meséljek magamról és tulajdonképpen nem is tudtam mit mondhatnék neki , vagy megbízhatok-e benne. -Meséld el miért kerültél be - mosolygott továbbra is.
-Én , nem is tudom - tiltakoztam pedig minden porcikám meg akart bízni benne , el akartam neki mesélni mindent magamról , az összes szörnyűséget ami történt velem. Nem adott ki hangot a torkán csupán a kezemre tette a kezét és biztató mosolyt küldött felém. Talán itt az ideje , hogy Abdulon kívül másnak is megnyíljak , most jött el az én időm.
*Visszatekintés*
Egy sikításra ébredtem föl , a homlokom megizzadva ez csak egy álom volt nyugtattam magamat. A sikítás újra hallható volt , de már nem aludtam , majd egy pisztoly dördült el. Egy asszony kiáltására lettem figyelmes , hangjában ráismertem az édesanyáméra , szemem egyből felpattant és rohantam le a lépcsőn , ahogy csak a lábam bírta. Anyám farkasszemet nézett a nála jóval nagyobb férfival , éppen mikor odaértem a pisztoly újra elsült , ám nem talált célpontot. James erősen ittas személy volt és az alkohol most sem hiányzott a szervezetéből , tudtam , hogy veri anyámat de mégsem tettem ellenne semmit. Anyám szerette őt én pedig szerettem anyámat. Halk ajtócsapódásra lettem figyelmes és a lépcső megnyikordult az új test neheze alatt , immár a húgom is bajban volt.
-Szóval együtt az egész család - James beszéde nevetésbe váltott át , legszívesebben arcon vágtam volna.
-Jó meglátás - A húgom válaszolt neki , pedig helyette szaladnia kellett volna. Annyira messze akartam tudni ettől a háztól , amilyen messze csak lehetett. A férfi tekintete anyámról , egyenesen Valery-re siklott és a lány egy csepp félelmet sem mutatott , bátran állta James tekintetét , pedig nem volt több 165 centinél , ha harcra kerülne a sor biztosan ő maradna alul. Anyám arcán friss vércseppeket véltem felfedezni ami az orrából jött ki és egészen az álláig vándorolt. James elindult Valery felé a pisztolyt rá fogva , a lány nem hátrált ami meglepő volt , én a helyében már rég elfutottam volna.
-Valery indulj meg , most - utasította édesanyám , láttam rajta , hogy ő is féltette.
-Én nem félek tőle - keze hátra volt rakva és már értettem miért , egyik kezében kést tartott. Szóval meg akarta ölni James-t , nem is rossz ötlet de nem sikerült volna neki ,a férfi kétszer akár háromszor is nagyobb volt nála és a pisztoly sokkal hamarabb végezni tud vele , mint a kés.
Valery-nek semmi esélye.
-Mindenki szálljon be a kocsiba - adott ki utasításokat James. Anyámra pillantottam aki bólintott , majd a húgomra aki erős jellemével a föld alá is tiporhatott volna. Mindannyian beszálltunk és vártunk a pillanatra , hogy mikor halunk meg a rettegés , pánik , félelem eluralkodott rajtam és a könnyeimmel küszködtem. Nem gondoltam volna , hogy James ilyenekre képes.
***
Recsegett alattam a vizes padló , James egy erdőbe hozott minket a régi horgász tanyánkhoz , emlékszem apával mindig ide jártunk játszani. Anyám kezeit hátrakötözte és leültette a székre , engem és Valery-t figyelembe se vett , szinte egy percig el is feledkezett rólunk és ez megfelelő idő volt arra , hogy futásnak eredjünk. Ránéztem édesanyámra és láttam , hogy ő is így szeretné , hogy ő is ezt tanácsolja. A búcsúnk nem tartott tovább öt másodpercnél , mert kézen ragadtam a húgomat és futásnak eredtünk. Futottunk , ahogy csak bírtunk , mögöttünk hangos vita keletkezett és tudtam anyám megpróbálja feltartani a férfit , hogy mi előrébb jussunk , hogy nekünk több időnk legyen. Megint csak minket mentett , mint mindig. Valery még most sem tört össze , csupán egyetlen könnycseppet hagyott maga után , míg nekem patakokban folyt a könnyem , szánalmasnak és gyengének éreztem magamat miatta. A húgom elesett , elfáradt és kimerült , a férfi utolért minket , mögötte szorosan az anyámmal. James addig ütötte Valery-t , míg annak apró arca el nem torzult és tudtam megmenthetetlen , újra futásnak eredtem mit sem törődve azzal mit hagyok magam mögött. A lány a nevemet kiabálta , vékony hangja nyögésekké váltott át , míg végül örökké elhallgatott. Ez az aprócska idő pont elég volt , a férfinak , hogy utolérjen és mély sebet ejtsen rajtam késével , a fájdalomtól felsikítottam , homályosan láttam a sok könny miatt. Anyám hangját hallottam magam mögött , ahogy a húgom , majd az én nevemet kiabálja , végül pedig James-ét. A férfi megfordult közelebb lépett hozzá , zsebéből elővette a pisztolyát és meghúzta a ravaszt , anya térdre esett és a nevemet suttogta. Tudtam , hogy most örökre vége van mindennek , szépen lassan mindenki meghal körülöttem és egyedül maradok.
Újra futásnak eredtem lábam sajgott a fájdalomtól , de felzaklatott lelkem még jobban fájt.
---
Corinne az ölébe fogott , kezével letörölte a könnyeimet , olyan biztonságot adott nekem amit még , soha senkitől sem kaptam. Tudtam , hogy ő az a személy akiben megbízhatok. Vörös haja a könnyeimtől nedves lett , de én tovább szorongattam magamhoz , olyan mintha ő lenne a rég elfeledett nővérem. Azt akartam akartam neki mondani , hogy szeretlek , de nem jött a számra a szó. Egy hang sem jött ki a torkomon , mély lélegzetet vettem és próbáltam lehiggadni , a pulzusom is kezdett hasonlítani a normálisra.
-Már nincs semmi baj - nyugtatott tovább Corinne , ahogy átölelt vénájánál szúrásokat , s kék zöld foltokat fedeztem fel.
-Mi történt a kezeddel? - rám mosolygott és kezére húzta a pulcsit , úgy tűnt szégyellte a dolgot.
-Ja ez , semmiség - mosolygott kábán , de tudtam , hogy valamit titkol előlem. Elővettem szigorú tekintetemet és rosszallóan ránéztem - Figyelj régebben drog problémáim voltak , elég erősen narkóztam , függővé váltam.
Lesokkolt amit mondott , hiszen akkor neki segítségre lenne szüksége , amióta Corinne itt volt , mindig csak nevetett sosem mutatta a fájdalmait a külvilágnak.
-Még mindig tart?
-Fogjuk rá , de kislány ez nem a te dolgod és , ahogy látom ideje menned is - remek szóval tolakodónak tűntem és most elzavart. Zavartan mosolygott mikor rájöttem , hogy az ajtója előtt állok amit éppen be akar csukni , de lábam akadályozza , azt.
-Akkor jó éjszakát - integettem kábán.
-Jobbat - mosolygott rám. A szobámba menet hallottam , ahogy a nővérek beszélgetnek.
'-A lány tehet mindenről , ő ölte meg Sarah-t is , emlékezettek csak ki ő valójában a gonosz el fog jönni érte.
-Így van , igaza van Annánk a lányt el kell pusztítani , nem kockáztathatunk.
-De még olyan fiatal és nem tud semmit.
-Nem is szabad megtudnia semmit.'
A szobám felé szaladtam , könnyeim a padlót kopogtatták ennyit elég és volt haljak abból amit ezek beszéltek , becsaptam magam mögött az ajtót és egyenesen az ágyat vettem célba , magzatpózba összegömbölyödve itattam az egereket. Nem érdekel semmi és senki , csak egyedül akartam lenni , soha senki sem értett meg engem. Mindig is én voltam a különc lány , akit a többiek szívattak , legszívesebben elsüllyedtem volna ezzel az egész kócerájjal együtt.
Angyalom csak most segíts nekem.
Jó olvasást!c:
xx
Sophie szemszöge:
Az új lány nem volt valami szimpatikus , de valahol el kell kezdeni. Úgy gondoltam beszélgetek vele egy kicsit , vagyis legalább megpróbálok , a szobája elé mentem és azon gondolkodtam vajon jó ötlet-e ez az egész. De végül is bekopogtam és úgy döntöttem megpróbálom a megpróbálhatatlant , mikor beléptem a szobába intett , hogy üljek le az ágyára míg ő befejezi a rajzot. A papíron szénnel rajzolt lány virított aki mosolyogva sírt és amikor jobban megnéztem nagyon is hasonlított rám.
Túlságosan is.
Mikor látta értelmetlen arckifejezésemet gyorsan becsukta a füzetét és rám mosolygott , volt valami ijesztően furcsa ebben a lányban de még nem jöttem rá micsoda. Lenyűgöző szobája volt , a falak barack színűek voltak , fényképeket akasztott mindenhova szerintem a régi barátairól és volt egy fiú is a képek között. De ők csak ketten voltak azon a fényképen , valaki le lett tépve onnan. Mikor ránéztem Corinne-ra láttam , hogy szemei fel voltak duzzadva és a tegnap estét úgy , mint én átsírta. Talán mégiscsak hasonlítunk egymásra egy kicsit ott legbelül.
-Hát ez az én szobám - mutatott körbe.
-Tetszik , nagyon szép - dicsértem , talán túl nagy mosollyal az arcomon.
-Mesélsz magadról egy kicsit Sophie? - meglepett a kérdése hiszen még soha senki nem kérte , hogy meséljek magamról és tulajdonképpen nem is tudtam mit mondhatnék neki , vagy megbízhatok-e benne. -Meséld el miért kerültél be - mosolygott továbbra is.
-Én , nem is tudom - tiltakoztam pedig minden porcikám meg akart bízni benne , el akartam neki mesélni mindent magamról , az összes szörnyűséget ami történt velem. Nem adott ki hangot a torkán csupán a kezemre tette a kezét és biztató mosolyt küldött felém. Talán itt az ideje , hogy Abdulon kívül másnak is megnyíljak , most jött el az én időm.
*Visszatekintés*
Egy sikításra ébredtem föl , a homlokom megizzadva ez csak egy álom volt nyugtattam magamat. A sikítás újra hallható volt , de már nem aludtam , majd egy pisztoly dördült el. Egy asszony kiáltására lettem figyelmes , hangjában ráismertem az édesanyáméra , szemem egyből felpattant és rohantam le a lépcsőn , ahogy csak a lábam bírta. Anyám farkasszemet nézett a nála jóval nagyobb férfival , éppen mikor odaértem a pisztoly újra elsült , ám nem talált célpontot. James erősen ittas személy volt és az alkohol most sem hiányzott a szervezetéből , tudtam , hogy veri anyámat de mégsem tettem ellenne semmit. Anyám szerette őt én pedig szerettem anyámat. Halk ajtócsapódásra lettem figyelmes és a lépcső megnyikordult az új test neheze alatt , immár a húgom is bajban volt.
-Szóval együtt az egész család - James beszéde nevetésbe váltott át , legszívesebben arcon vágtam volna.
-Jó meglátás - A húgom válaszolt neki , pedig helyette szaladnia kellett volna. Annyira messze akartam tudni ettől a háztól , amilyen messze csak lehetett. A férfi tekintete anyámról , egyenesen Valery-re siklott és a lány egy csepp félelmet sem mutatott , bátran állta James tekintetét , pedig nem volt több 165 centinél , ha harcra kerülne a sor biztosan ő maradna alul. Anyám arcán friss vércseppeket véltem felfedezni ami az orrából jött ki és egészen az álláig vándorolt. James elindult Valery felé a pisztolyt rá fogva , a lány nem hátrált ami meglepő volt , én a helyében már rég elfutottam volna.
-Valery indulj meg , most - utasította édesanyám , láttam rajta , hogy ő is féltette.
-Én nem félek tőle - keze hátra volt rakva és már értettem miért , egyik kezében kést tartott. Szóval meg akarta ölni James-t , nem is rossz ötlet de nem sikerült volna neki ,a férfi kétszer akár háromszor is nagyobb volt nála és a pisztoly sokkal hamarabb végezni tud vele , mint a kés.
Valery-nek semmi esélye.
-Mindenki szálljon be a kocsiba - adott ki utasításokat James. Anyámra pillantottam aki bólintott , majd a húgomra aki erős jellemével a föld alá is tiporhatott volna. Mindannyian beszálltunk és vártunk a pillanatra , hogy mikor halunk meg a rettegés , pánik , félelem eluralkodott rajtam és a könnyeimmel küszködtem. Nem gondoltam volna , hogy James ilyenekre képes.
***
Recsegett alattam a vizes padló , James egy erdőbe hozott minket a régi horgász tanyánkhoz , emlékszem apával mindig ide jártunk játszani. Anyám kezeit hátrakötözte és leültette a székre , engem és Valery-t figyelembe se vett , szinte egy percig el is feledkezett rólunk és ez megfelelő idő volt arra , hogy futásnak eredjünk. Ránéztem édesanyámra és láttam , hogy ő is így szeretné , hogy ő is ezt tanácsolja. A búcsúnk nem tartott tovább öt másodpercnél , mert kézen ragadtam a húgomat és futásnak eredtünk. Futottunk , ahogy csak bírtunk , mögöttünk hangos vita keletkezett és tudtam anyám megpróbálja feltartani a férfit , hogy mi előrébb jussunk , hogy nekünk több időnk legyen. Megint csak minket mentett , mint mindig. Valery még most sem tört össze , csupán egyetlen könnycseppet hagyott maga után , míg nekem patakokban folyt a könnyem , szánalmasnak és gyengének éreztem magamat miatta. A húgom elesett , elfáradt és kimerült , a férfi utolért minket , mögötte szorosan az anyámmal. James addig ütötte Valery-t , míg annak apró arca el nem torzult és tudtam megmenthetetlen , újra futásnak eredtem mit sem törődve azzal mit hagyok magam mögött. A lány a nevemet kiabálta , vékony hangja nyögésekké váltott át , míg végül örökké elhallgatott. Ez az aprócska idő pont elég volt , a férfinak , hogy utolérjen és mély sebet ejtsen rajtam késével , a fájdalomtól felsikítottam , homályosan láttam a sok könny miatt. Anyám hangját hallottam magam mögött , ahogy a húgom , majd az én nevemet kiabálja , végül pedig James-ét. A férfi megfordult közelebb lépett hozzá , zsebéből elővette a pisztolyát és meghúzta a ravaszt , anya térdre esett és a nevemet suttogta. Tudtam , hogy most örökre vége van mindennek , szépen lassan mindenki meghal körülöttem és egyedül maradok.
Újra futásnak eredtem lábam sajgott a fájdalomtól , de felzaklatott lelkem még jobban fájt.
---
Corinne az ölébe fogott , kezével letörölte a könnyeimet , olyan biztonságot adott nekem amit még , soha senkitől sem kaptam. Tudtam , hogy ő az a személy akiben megbízhatok. Vörös haja a könnyeimtől nedves lett , de én tovább szorongattam magamhoz , olyan mintha ő lenne a rég elfeledett nővérem. Azt akartam akartam neki mondani , hogy szeretlek , de nem jött a számra a szó. Egy hang sem jött ki a torkomon , mély lélegzetet vettem és próbáltam lehiggadni , a pulzusom is kezdett hasonlítani a normálisra.
-Már nincs semmi baj - nyugtatott tovább Corinne , ahogy átölelt vénájánál szúrásokat , s kék zöld foltokat fedeztem fel.
-Mi történt a kezeddel? - rám mosolygott és kezére húzta a pulcsit , úgy tűnt szégyellte a dolgot.
-Ja ez , semmiség - mosolygott kábán , de tudtam , hogy valamit titkol előlem. Elővettem szigorú tekintetemet és rosszallóan ránéztem - Figyelj régebben drog problémáim voltak , elég erősen narkóztam , függővé váltam.
Lesokkolt amit mondott , hiszen akkor neki segítségre lenne szüksége , amióta Corinne itt volt , mindig csak nevetett sosem mutatta a fájdalmait a külvilágnak.
-Még mindig tart?
-Fogjuk rá , de kislány ez nem a te dolgod és , ahogy látom ideje menned is - remek szóval tolakodónak tűntem és most elzavart. Zavartan mosolygott mikor rájöttem , hogy az ajtója előtt állok amit éppen be akar csukni , de lábam akadályozza , azt.
-Akkor jó éjszakát - integettem kábán.
-Jobbat - mosolygott rám. A szobámba menet hallottam , ahogy a nővérek beszélgetnek.
'-A lány tehet mindenről , ő ölte meg Sarah-t is , emlékezettek csak ki ő valójában a gonosz el fog jönni érte.
-Így van , igaza van Annánk a lányt el kell pusztítani , nem kockáztathatunk.
-De még olyan fiatal és nem tud semmit.
-Nem is szabad megtudnia semmit.'
A szobám felé szaladtam , könnyeim a padlót kopogtatták ennyit elég és volt haljak abból amit ezek beszéltek , becsaptam magam mögött az ajtót és egyenesen az ágyat vettem célba , magzatpózba összegömbölyödve itattam az egereket. Nem érdekel semmi és senki , csak egyedül akartam lenni , soha senki sem értett meg engem. Mindig is én voltam a különc lány , akit a többiek szívattak , legszívesebben elsüllyedtem volna ezzel az egész kócerájjal együtt.
Angyalom csak most segíts nekem.
2014. március 3., hétfő
Blogkritika - Dare to live - Merj élni
Halihó!
Remélem mindenkinek jó napja volt.c:
Jó olvasást, további szép napot!
A blog írója: Adri Sós Adrienn
A blog neve: Dare to live - Merj élni
A kritika írója: Sophie C.
Kinézet:
A fejléc és a háttér, külön-külön tetszik, de így egybe nekem zavarja a szememet. Szerintem nem illik össze.
A fejléc nagyon aprólékos látszik, hogy a készítője sokat dolgozott vele. Harry arcából több látszik, nincs jól megfelezve. A felirat se tetszik, jobb lenne ha máshová lenne elhelyezve. Figyelj arra, hogy a címet, vagy "Dare to live"-nek vagy "Dave to live"-nek írod. Helyesen "Dare".
Tetszik, aranyos ez a kurzor. Nem tetszik, hogy a chat ilyen áttetsző. Szerintem sokkal jobb volna, ha lenne kerete.
Az "oldalak"-nál addig inkább ne rakd be a címet, amíg nincs mit tenni oda.
Nem szeretem mikor külön lap, van a szereplőknek. Az igazi könyvekben se írják le külön, hogy ki milyen, hol született, hogy hívják, mégis minden kiderül a történetben.
Történet:
Az alap sztori annyira nem rossz. Elég sablonos ( gondolok én itt arra, hogy a lány az egyik Direction fiú testvére ), de azért ki lehet hozni belőle valami érdekeset. Nehéz így írnom kritikát, hogy csak a Prológus és az Első rész van fent, de azért próbálkozom. Haladj lassabban a történettel! Figyelj a részletekre, és írj le minden apróságot. Meglepődtem, hogy a lány nagypapája ilyen könnyedén veszi, hogy az unokája, akinek árvaházba kéne lennie, ott áll előtte. Egyáltalán nem életszerű. Figyelj oda, és gondold át ilyenkor, hogy te, hogy reagálnál. Képzeld magad a szereplőid helyébe, hogy az érzelmeket is könnyebben át tudd adni az olvasóidnak.
Nagyon, de nagyon sok tömör mondatot írsz. Sajnos ez nekem is a hibáim közé tartozik, de próbálok ezen változtatni. Tégy te is így.
A fogalmazásod talán nem olyan rossz, de elég sok helyesírási hiba. vagy elírás van. Gondolok én itt arra, hogy a szereplőknél egyik helyen a lány nevét "Zeo"-nak írod. Tudom, nem világrengető hiba, de azért jobb ha ezekre odafigyelsz. Az összetett szavakat külön írod, pedig nem kéne, valamikor feleslegesen raksz vagy rossz helyre írod a ragokat.
Azt ajánlom, hogy olvasd el többször a részt, mielőtt kirakod, így kevesebb hiba lesz benne. További jó blogolást, és sok sikert!
2014. március 2., vasárnap
Díj
.png)
Bo S. -nak
Szabályok:
- Rakd ki, hogy kitől kaptad a díjat!
- Írj 11 dolgot magadról!
- Válaszolj 11 kérdésre!
- Írj 11 kérdést!
- Küldd tovább 5 embernek!
11 dolog rólam:
1:2 éve blogolok
2:Magabiztos vagyok , de nem minden téren
3:A lustaság le szokott győzni
4:A koromhoz képest magas vagyok
5:Mostanában egyre makacsabb vagyok
6:Nem voltam még szerelmes
7:Utálom a buta embereket
8:Kedvenc évszakom a nyár
9:Az emberek 90% elsőre azt hiszi csendes vagyok
10:Sajt
11:Szeretm Justin Biebert
11 válasz:
1. Hány blogod van?
Sok befejezetlen blogom van , amit elég gyengének tartok , hogy bármit is ki lehessen hozni belőle.
2. Szereted a Kinder Tejszeletet?
Igen , persze.
3. Tudsz valamilyen hangszeren játszani?
Van egy gitárom , de sajnos nem tudok rajta játszani.
4. Szereted az 1D-t? Ha igen ki a kedvenced?6:Nem voltam még szerelmes
7:Utálom a buta embereket
8:Kedvenc évszakom a nyár
9:Az emberek 90% elsőre azt hiszi csendes vagyok
10:Sajt
11:Szeretm Justin Biebert
11 válasz:
1. Hány blogod van?
Sok befejezetlen blogom van , amit elég gyengének tartok , hogy bármit is ki lehessen hozni belőle.
2. Szereted a Kinder Tejszeletet?
Igen , persze.
3. Tudsz valamilyen hangszeren játszani?
Van egy gitárom , de sajnos nem tudok rajta játszani.
Igen , szeretem. Azthiszem Niall.
5. Szeretsz aludni?
Létfontosságú.
6. Hanyadikos vagy?
7-es.
7. Fontos számodra a divat?
Persze , valamilyen szinten fontos , de nem igazán érdekel/követem.
8. Mit csinálsz most?
Azon gondolkodom kiknek adjam tovább a díjat.
9. Kedvenc filmed?
Miley jelenség(ha azt lehet filmnek mondani) LOL , Nagyfiúk.
10. Kedvenc gyerekkori mesefilm?
Bátor a gyáva kutya.
11. Mi inspirál az írásra?
Barátaim , anyukám és azok akik olvasnak.
11 kérdés:
1: Van már befejezett blogod?
2: Mi inspirál az írásra?
3: Álom helyed?
4: Írás közben szoktál zenét hallgatni?
5: Mit gondolsz Justin Bieber-ről?
6: Honnan van ihleted?
7: Volt már halál közeli élményed?
8: Voltál már szerelmes?
9: A barátaid mit gondolnak arról , hogy írsz?
10: Van testvéred?
11: Hanyadikos vagy?
5 ember akiknek továbbküldöm:
2014. február 23., vasárnap
Blogkritika - Mindennapi életem
Sziasztok , estére meg is hoztam a blogkritikát.:)
További szép estét!
xx
Mindennapi Életem
A blog írója: Anita Sáfár
A blog neve: Mindennapi életem
A kritika írója: Georgina Chesvan
Kinézet:
Aranyos , nekem elsőre nagyon megfogta a figyelmemet. A másik a fejléc , nekem a lány egyszerűen titokzatos és megszeretném fejteni. De az egész túl világos , én egyszerre végig sem tudtam olvasni a blogot , mert megfájdult a szemem. Egyébként aranyos és letisztult , megy is a blogod témájához. Nagyon tetszik , hogy már az elején feltüntetted , hogy trágár illetve erotikus részek is lehetnek. Nekem ez mindig döntőfontosságú egy adott blognál.
Bejegyzések:
Érdekesek , nem unatkoztam alatta sokat. Mindig történt valami. Helyesírási hibát nem nagyon találtam a vesszőket jó helyre rakod. Tartalmas és értelmes blognak tűnik. Kíváncsian várom a folytatást.!
Összegzés:
Fejléc: 10/8
Háttér: 10/5
Bejegyzések: 10/9
További sikeres blogolást!
xoxo
2014. február 22., szombat
~Five Chapter
Meghoztam az ötödik részt , jó olvasást és kellemes böngészést.
xoxo.
-Itt van nővér? - kérdeztem remegő hangon és választ sem várva elindultam a lépcsőn.Hallottam Abdul ideges hangját , ahogy az asszonyhoz szól.
-Nem kell ezt tennie Sarah , nyugodjon meg kérem , minden rendbe fog jönni.
-Semmi nem jön rendbe - szipogva válaszolta a nővér - Ez már nem én vagyok , nem tudom iránytani a testemet könyörgök neked menj innen.
-Abdul mi folyik itt? - a hangom elcsuklott amint megláttam a nővér kezében a kést és a testén a vágásokat. A falak tele voltak vérrel festve. Abdul arca az fájdalomtól eltorzult , míg Sarah nővér arca kipirosodott a sok sírástól és térdre rogyott. Körbenéztem szememmel a babát kerestem , de sehol sem találtam.
-Mi történt? - annyira halkan tettem fel a kérdést , hogy még én is alig hallottam.
-Kedvesem idővel megtudsz , majd mindent - szólalt meg a nővér , de a hangja már nem ugyanaz volt. Egy sokkal vékonyabb.
-Emlékszel rám Abdul? Emlékszel mit tettél velem? Hogyan öltél meg? - az nem lehet , hogy Kalilla beszél.
-Takarodj a nővér testéből - válaszul csak ennyit mondott a fiú.
-Én pontosan emlékszem minden egyes mozdulatodra , szavadra. Ahogy azt mondtad
Távozz sátán. Emlékszem a szobámban ültem és pont , neked írtam verset. A szeretetről. Emlékszel rá? Soha senkid nem volt rajtam kívül. Te hármat kopogtál. Rendszerint így jeleztünk egymásnak. Azt hittem az lesz élezem legszebb napja. De végül a legrosszabb lett.
-Gyere be - kiabáltam ki neked. Nem sejtettem , hogy mit akarsz , majd tenni. Megkérdezted fürödhetnél-e nálam. Erre azt feleltem , hogy igen miért ne?
A nővér arcáról lefolyt egy könnycsepp. De ez nem a nővéré hanem Kalilláé volt. Szegény kislány. Valamiért megsajnáltam , talán mégsem olyan gonosz , mint mondják. Azt hittem vége a történetnek , de folytatja és én figyelmesen hallgatom tovább.
Te megköszönted és elindultál a fürdőm felé , míg én írtam tovább a verset. Tudtam nagyon jól , hogy mamma sose szeretett téged és ez fájt neked. Ez volt a gyenge pontod. Ha bántani akartalak mindig őt hoztam fel. A nevemen szólítottál , azt mondtad segítsek , mert valami baj van a vízzel. És én nem tudtam mi vár , majd rám. Nem tudtam te mikre vagy képes. De mire beértem a kád teli volt vízzel.
-Mi a baj Abdul? Hiszen teli van a kád - kérdeztem érthetetlen arckifejezéssel.
-Nincs semmi baj Kali , de most búcsúznunk kell - és a kezemet hátra csavarva a víz felé vezettél.
-Elég , hagyd abba - ordította Abdul. Könnyei patakokban folytak.
-Ennyire rossz hallgatni? Képzeld milyen volt átélni - erőltetett nevetést hallatott Kalilla és aztán , megint elkezdte a történetet.
A fejemet a vízbe nyomtad. Amikor a tüdőm már megtelt kellőképpen vízzel , hajamnál fogba húztál ki a víz alól. Na milyen érzés szenvedni? Kérdezted és szemedbe a féltékenység tűze látszódott. Aztán megint a víz alá kerültem. Hallottam , ahogy azt mondod mindig is gyűlőltél. És én sírtam.
-Miért sírsz drága Kalilla? Talán rossz érzés , hogy nem jutsz levegőhőz? Megpróbáljuk még egyszer? - fejemet megint a víz alá nyomtad , de többet már nem tudtam levegőt venni. Meghaltam. Megfulladtam és te tudtad mit teszel. Tisztába voltál a dolgok súlyával. De téged a féltékenység vezérelt. És mindeközben észre sem vetted mit csinált velem pappa. Megerőszakolt engem.
-Annyira sajnálom Kali , én nem tudtam semmit - Abdul sírt. Életembe először látom sírni. Némán figyeltem Kalilla reakcióját. Úgy érzem most zavarok , hiszen ez egy meghitt családi pillanat lenne. Nem is emlékszem nekem mikor volt családom. Talán soha. Egy kiáltásra kaptam föl a fejemet. Sarah nővér volt az. A testébe beleszúródott a kés. Pontosan a hasába. Vörös vér csöpögött a szájából. Kínok , kínját élheti most át. És én nem teszek semmit. Kalilla tényleg gonosz , de még ő sem érdemelte volna , meg azt amit Abdul tett vele.
-És most nem csak , mi fogunk szenvedni bátyám. A lánynak meg kell halnia - mutat rám véres ujjával. Rettegés fog el , majd a bátorságom inamba száll. Meg fog ölni. Hát itt a vég? A kést felém hajította , de elvétette a dobást , így a szívem helyett a kezembe állt a kés. Éreztem , ahogy a meleg vér végigfolyik a karomon. A saját vérem.
-Kalilla kérlek ne tedd - könyörögtem a lánynak a saját életemért. Emlékszem kiskoromba anya mindig azt mondta , mindenkinek van egy őrangyala. Talán nekem is van. Halk imát mondtam el hátha az , majd segít a helyzetemen. Hallottam , ahogy a padló recseg-ropog a nővér súlya allatt. Közeledik a kislány. Aggódó pillantással néztem Abdul felé , mire ő a szájával azt formálta fuss. Futottam volna , de a lábam nem engedte. Éreztem Sarah nővér lélegzetét a sajátommal összekeveredve. Életemben csak egyszer féltem így. Azon az estén. Felsikoltottam a fájdalomtól , mert a kést végighúzta a hátamon. Abdul rávetette magát így a kés nem hatolt beljebb. A nővér teste egyből összerogyott és a földön folytatták a harcot. Ám ekkor a lány Abdul combjába nyomta a kést , majd elvágta a torkát. Felsikítottam és egy könnycsepp szaladt végig az arcomon. Kalilla elkezdett kántálni és a nővér szeme fent akadt , izmai vonaglottak. Szájából vér folyt és teste remegett. Itt az idő. Kivettem a kést a kezéből és egyenesen a szívébe nyomtam. Légzése lelassult és szaggatott volt. Nem tudtam elhinni , hogy ezt én tettem. Sosem öltem még embert. A nővér visszanyerte a teste felett az irányítást. És megsimogatta a fejemet.
-Sajnálom nővér - szipogtam neki - én nem ezt akartam.
-Semmi baj gyermekem , legalább Kalilla is eltávozott tőlünk. Nagyon bátor voltál - eleresztett még egy utolsó mosolyt , majd szemét lehunyva távozott az élők sorából. A testre hajtottam fejemet és sírtam. Úgy sírtam , mint kiskoromban. És Abdul is meghalt. Mindenkit elveszítettem. Halk imába kezdtem. Egy fiú jelent meg előttem. A könnyektől homályosan láttam , de a fiú Abdulhoz ment. Kezét a torkára tette , majd fény kíséretével rendbe hozta a vágást. Gyönyörű volt. Már ha lehet ilyet mondani egy férfira. Szárnyakat láttam. Igazi , rendes szárnyakat amelyek a lapockájából jöttek ki. Ez nem lehet. Biztosan csak a képzeletem játszik velem. Végül a fény alább hagyott és elsötétült minden.
***
Az eset óta Abdul és én kerüljük egymást. Ő azért kerül engem , mert én kerülöm őt , én pedig azért kerülöm , mert ő kerül engem. Nem egyszerű ez a dolog közöttünk. De sosem volt az. Mindenkinek az mondták a nővér leesett a lépcsőről és rosszul esett. Már megint a sok hazugság. Nem akarok soha többet senkinek hazudni. Egy új ismeretlen lányt pillantok ,meg. Vörös , göndör haja a vállára omlik és úgy lobog , ahogy a lány sétál. Ruhája slampos , biztos vagyok benne , hogy utcagyerek. Rám néz. Sötét zöld szemei hívogatóak , de mégis hidegek. Tökéletes homokóra alakja magára vonja mindenkinek a tekintetét ő mégis mélyen a szemembe néz. Mosolyog és integet ,mintha barátok lennénk. Felém jön.
-Szia Corinne vagyok - mosolyog. Az ebédlőben mindenki minket néz. A láthatatlan kis csajhoz odamegy a diliház bombázója. Érdekes.
-Sophie - nyújtok kezet. Valamiért nem megy a mosolygás bármennyire szeretném. Továbbra is érzem a többi ember tekintetét. Most mindenki rólunk fog beszélni.
-Nagyon örülök Sophie , mellesleg a hajad csodálatos mindig is fekete egyenes akartam lenni - szóval barátkozni akar. Remek , most már tuti rólunk fog szólni az összes pletyka.
-Igazán köszönöm,de ha nem látnád még nem fejeztem be az ebédet.
-Értem akkor nem is zavarlak , majd később találkozunk. - csak bírjam kivárni morgok magamban - Ja és Sophie az angyalok legyenek veled.
-Mi van? - az angyal szóra nagyon kiborultam. Amióta láttam azt a fiút nem jár más az eszemben. Nem tehetek róla. Corinne nem válaszolt csak mosolyogva tovább ment. És most mindenki engem néz.
Remek.
***
Az ágyamba feküdve gondolkodtam , vajon a fiú is látott engem? Annyi kérdés hangzott el a fejemben amire nem tudtam a választ. És megint a kíváncsiság vezérel. Halk imát mondtam el hátha megint láthatom az 'angyalt' , de ezúttal nem jött. Talán csak akkor jön ha baj van. Ha talán csinálnék magammal valamit itt teremne. Csak öt percre szeretném látni. Emlékszem édesanyám utolsó szavaira "lányom az őrangyalaid mindig vigyázni fognak rád". Drága anyukám nagyon hiányzol. Megint sírok. Gyenge vagyok.
Abdul szemszöge
Talán meg kéne nézzem Sophiet. Az elmúlt pár napban nagyon össze van zuhanva és az új lánnyal sem volt valami kedves. Pedig mennyire szép az a lány. Maga a megtestesült tökéletesség. Halk kopogást hallottam , de nem szóltam semmit. Újabb kopogás. Valaki nagyon be akar jönni.
-Corinne vagyok - szólalt meg a mély magabiztos hang az ajtó túlsó oldalán.
-Bemehetek? - tette föl a kérdést amire még én magam sem tudtam a választ - tudom , hogy bent vagy Abdul.
-Rendben , gyere - adtam be végül a derekam.
-Hát szia csak gondoltam benézek - az egyik kezével integettet a másikban , pedig kukorica volt. Ez a lány most komolyan hozzám jött? Fantáziám beindult , piszkosabbnál piszkosabb ötletek jártak a fejemben.
-Gyere , ülj le.
-Köszönöm - mormolta. Rózsaszín ajkai csábítóak voltak , volt valami ebbe a lányba ami nagyon tetszett. Kellett nekem ez a lány. Leült , a matrac besüppedt , pedig pehelykönnyű volt. Keze a kezemre vándorolt és én meg akartam csókolni. De ő gyorsabb volt nálam.
Megcsókolt.
Mohón faltam ajkait és a hajába túrtam. Erős erekcióm támadt és legszívesebben már most a magamévá tettem volna. Kezeim csípőjéről egyenesen a hátáig vándoroltak , majd ott időztek egy kicsit. Aztán felfedezőútra indultak. Ő a lapockáimat markolászta és halk nyögdécselést adott ki magából. Ettől még jobban beindultam , és az ölembe ültettem. Úgy helyeztem el , hogy erekcióm ne találjon gazdára , de azért érintse a lány meleg testét. Pólója alatt melleit markolásztam , és játszottam a halvány rózsaszín bimbóival.
-Ó Abdul adj meg nekem mindent - teljesen felizgult. Ő is akar engem. Levette rólam a gatyát és az alsónadrágomba benyúl , a farkammal kezdett el játszani. Olyan erős volt az erekcióm , hogy szinte már fájt. Meg akarok neki adni mindent.
De nem ma.
-Nem lehet - suttogom - menj el kérlek.
-Többet már nem lesz erre alkalmad , jól fontold meg mit kérsz tőlem - határozott volt a hangja és az arca is. De hát nem is ismerem.
-Azt mondtam menj el - morogtam rá. Szó nélkül felvette pólóját és már itt sem volt. Eltűnt. De ami még rosszabb volt , hogy egyedül csak Sophie járt a fejemben. A drága kis Sophie , az ártatlanság hercegnője. Mennyi mindent tudnék neki adni ha hagyná.
-Emlékszel rám Abdul? Emlékszel mit tettél velem? Hogyan öltél meg? - az nem lehet , hogy Kalilla beszél.
-Takarodj a nővér testéből - válaszul csak ennyit mondott a fiú.
-Én pontosan emlékszem minden egyes mozdulatodra , szavadra. Ahogy azt mondtad
Távozz sátán. Emlékszem a szobámban ültem és pont , neked írtam verset. A szeretetről. Emlékszel rá? Soha senkid nem volt rajtam kívül. Te hármat kopogtál. Rendszerint így jeleztünk egymásnak. Azt hittem az lesz élezem legszebb napja. De végül a legrosszabb lett.
-Gyere be - kiabáltam ki neked. Nem sejtettem , hogy mit akarsz , majd tenni. Megkérdezted fürödhetnél-e nálam. Erre azt feleltem , hogy igen miért ne?
A nővér arcáról lefolyt egy könnycsepp. De ez nem a nővéré hanem Kalilláé volt. Szegény kislány. Valamiért megsajnáltam , talán mégsem olyan gonosz , mint mondják. Azt hittem vége a történetnek , de folytatja és én figyelmesen hallgatom tovább.
Te megköszönted és elindultál a fürdőm felé , míg én írtam tovább a verset. Tudtam nagyon jól , hogy mamma sose szeretett téged és ez fájt neked. Ez volt a gyenge pontod. Ha bántani akartalak mindig őt hoztam fel. A nevemen szólítottál , azt mondtad segítsek , mert valami baj van a vízzel. És én nem tudtam mi vár , majd rám. Nem tudtam te mikre vagy képes. De mire beértem a kád teli volt vízzel.
-Mi a baj Abdul? Hiszen teli van a kád - kérdeztem érthetetlen arckifejezéssel.
-Nincs semmi baj Kali , de most búcsúznunk kell - és a kezemet hátra csavarva a víz felé vezettél.
-Elég , hagyd abba - ordította Abdul. Könnyei patakokban folytak.
-Ennyire rossz hallgatni? Képzeld milyen volt átélni - erőltetett nevetést hallatott Kalilla és aztán , megint elkezdte a történetet.
A fejemet a vízbe nyomtad. Amikor a tüdőm már megtelt kellőképpen vízzel , hajamnál fogba húztál ki a víz alól. Na milyen érzés szenvedni? Kérdezted és szemedbe a féltékenység tűze látszódott. Aztán megint a víz alá kerültem. Hallottam , ahogy azt mondod mindig is gyűlőltél. És én sírtam.
-Miért sírsz drága Kalilla? Talán rossz érzés , hogy nem jutsz levegőhőz? Megpróbáljuk még egyszer? - fejemet megint a víz alá nyomtad , de többet már nem tudtam levegőt venni. Meghaltam. Megfulladtam és te tudtad mit teszel. Tisztába voltál a dolgok súlyával. De téged a féltékenység vezérelt. És mindeközben észre sem vetted mit csinált velem pappa. Megerőszakolt engem.
-Annyira sajnálom Kali , én nem tudtam semmit - Abdul sírt. Életembe először látom sírni. Némán figyeltem Kalilla reakcióját. Úgy érzem most zavarok , hiszen ez egy meghitt családi pillanat lenne. Nem is emlékszem nekem mikor volt családom. Talán soha. Egy kiáltásra kaptam föl a fejemet. Sarah nővér volt az. A testébe beleszúródott a kés. Pontosan a hasába. Vörös vér csöpögött a szájából. Kínok , kínját élheti most át. És én nem teszek semmit. Kalilla tényleg gonosz , de még ő sem érdemelte volna , meg azt amit Abdul tett vele.
-És most nem csak , mi fogunk szenvedni bátyám. A lánynak meg kell halnia - mutat rám véres ujjával. Rettegés fog el , majd a bátorságom inamba száll. Meg fog ölni. Hát itt a vég? A kést felém hajította , de elvétette a dobást , így a szívem helyett a kezembe állt a kés. Éreztem , ahogy a meleg vér végigfolyik a karomon. A saját vérem.
-Kalilla kérlek ne tedd - könyörögtem a lánynak a saját életemért. Emlékszem kiskoromba anya mindig azt mondta , mindenkinek van egy őrangyala. Talán nekem is van. Halk imát mondtam el hátha az , majd segít a helyzetemen. Hallottam , ahogy a padló recseg-ropog a nővér súlya allatt. Közeledik a kislány. Aggódó pillantással néztem Abdul felé , mire ő a szájával azt formálta fuss. Futottam volna , de a lábam nem engedte. Éreztem Sarah nővér lélegzetét a sajátommal összekeveredve. Életemben csak egyszer féltem így. Azon az estén. Felsikoltottam a fájdalomtól , mert a kést végighúzta a hátamon. Abdul rávetette magát így a kés nem hatolt beljebb. A nővér teste egyből összerogyott és a földön folytatták a harcot. Ám ekkor a lány Abdul combjába nyomta a kést , majd elvágta a torkát. Felsikítottam és egy könnycsepp szaladt végig az arcomon. Kalilla elkezdett kántálni és a nővér szeme fent akadt , izmai vonaglottak. Szájából vér folyt és teste remegett. Itt az idő. Kivettem a kést a kezéből és egyenesen a szívébe nyomtam. Légzése lelassult és szaggatott volt. Nem tudtam elhinni , hogy ezt én tettem. Sosem öltem még embert. A nővér visszanyerte a teste felett az irányítást. És megsimogatta a fejemet.
-Sajnálom nővér - szipogtam neki - én nem ezt akartam.
-Semmi baj gyermekem , legalább Kalilla is eltávozott tőlünk. Nagyon bátor voltál - eleresztett még egy utolsó mosolyt , majd szemét lehunyva távozott az élők sorából. A testre hajtottam fejemet és sírtam. Úgy sírtam , mint kiskoromban. És Abdul is meghalt. Mindenkit elveszítettem. Halk imába kezdtem. Egy fiú jelent meg előttem. A könnyektől homályosan láttam , de a fiú Abdulhoz ment. Kezét a torkára tette , majd fény kíséretével rendbe hozta a vágást. Gyönyörű volt. Már ha lehet ilyet mondani egy férfira. Szárnyakat láttam. Igazi , rendes szárnyakat amelyek a lapockájából jöttek ki. Ez nem lehet. Biztosan csak a képzeletem játszik velem. Végül a fény alább hagyott és elsötétült minden.
***
Az eset óta Abdul és én kerüljük egymást. Ő azért kerül engem , mert én kerülöm őt , én pedig azért kerülöm , mert ő kerül engem. Nem egyszerű ez a dolog közöttünk. De sosem volt az. Mindenkinek az mondták a nővér leesett a lépcsőről és rosszul esett. Már megint a sok hazugság. Nem akarok soha többet senkinek hazudni. Egy új ismeretlen lányt pillantok ,meg. Vörös , göndör haja a vállára omlik és úgy lobog , ahogy a lány sétál. Ruhája slampos , biztos vagyok benne , hogy utcagyerek. Rám néz. Sötét zöld szemei hívogatóak , de mégis hidegek. Tökéletes homokóra alakja magára vonja mindenkinek a tekintetét ő mégis mélyen a szemembe néz. Mosolyog és integet ,mintha barátok lennénk. Felém jön.
-Szia Corinne vagyok - mosolyog. Az ebédlőben mindenki minket néz. A láthatatlan kis csajhoz odamegy a diliház bombázója. Érdekes.
-Sophie - nyújtok kezet. Valamiért nem megy a mosolygás bármennyire szeretném. Továbbra is érzem a többi ember tekintetét. Most mindenki rólunk fog beszélni.
-Nagyon örülök Sophie , mellesleg a hajad csodálatos mindig is fekete egyenes akartam lenni - szóval barátkozni akar. Remek , most már tuti rólunk fog szólni az összes pletyka.
-Igazán köszönöm,de ha nem látnád még nem fejeztem be az ebédet.
-Értem akkor nem is zavarlak , majd később találkozunk. - csak bírjam kivárni morgok magamban - Ja és Sophie az angyalok legyenek veled.
-Mi van? - az angyal szóra nagyon kiborultam. Amióta láttam azt a fiút nem jár más az eszemben. Nem tehetek róla. Corinne nem válaszolt csak mosolyogva tovább ment. És most mindenki engem néz.
Remek.
***
Az ágyamba feküdve gondolkodtam , vajon a fiú is látott engem? Annyi kérdés hangzott el a fejemben amire nem tudtam a választ. És megint a kíváncsiság vezérel. Halk imát mondtam el hátha megint láthatom az 'angyalt' , de ezúttal nem jött. Talán csak akkor jön ha baj van. Ha talán csinálnék magammal valamit itt teremne. Csak öt percre szeretném látni. Emlékszem édesanyám utolsó szavaira "lányom az őrangyalaid mindig vigyázni fognak rád". Drága anyukám nagyon hiányzol. Megint sírok. Gyenge vagyok.
Abdul szemszöge
Talán meg kéne nézzem Sophiet. Az elmúlt pár napban nagyon össze van zuhanva és az új lánnyal sem volt valami kedves. Pedig mennyire szép az a lány. Maga a megtestesült tökéletesség. Halk kopogást hallottam , de nem szóltam semmit. Újabb kopogás. Valaki nagyon be akar jönni.
-Corinne vagyok - szólalt meg a mély magabiztos hang az ajtó túlsó oldalán.
-Bemehetek? - tette föl a kérdést amire még én magam sem tudtam a választ - tudom , hogy bent vagy Abdul.
-Rendben , gyere - adtam be végül a derekam.
-Hát szia csak gondoltam benézek - az egyik kezével integettet a másikban , pedig kukorica volt. Ez a lány most komolyan hozzám jött? Fantáziám beindult , piszkosabbnál piszkosabb ötletek jártak a fejemben.
-Gyere , ülj le.
-Köszönöm - mormolta. Rózsaszín ajkai csábítóak voltak , volt valami ebbe a lányba ami nagyon tetszett. Kellett nekem ez a lány. Leült , a matrac besüppedt , pedig pehelykönnyű volt. Keze a kezemre vándorolt és én meg akartam csókolni. De ő gyorsabb volt nálam.
Megcsókolt.
Mohón faltam ajkait és a hajába túrtam. Erős erekcióm támadt és legszívesebben már most a magamévá tettem volna. Kezeim csípőjéről egyenesen a hátáig vándoroltak , majd ott időztek egy kicsit. Aztán felfedezőútra indultak. Ő a lapockáimat markolászta és halk nyögdécselést adott ki magából. Ettől még jobban beindultam , és az ölembe ültettem. Úgy helyeztem el , hogy erekcióm ne találjon gazdára , de azért érintse a lány meleg testét. Pólója alatt melleit markolásztam , és játszottam a halvány rózsaszín bimbóival.
-Ó Abdul adj meg nekem mindent - teljesen felizgult. Ő is akar engem. Levette rólam a gatyát és az alsónadrágomba benyúl , a farkammal kezdett el játszani. Olyan erős volt az erekcióm , hogy szinte már fájt. Meg akarok neki adni mindent.
De nem ma.
-Nem lehet - suttogom - menj el kérlek.
-Többet már nem lesz erre alkalmad , jól fontold meg mit kérsz tőlem - határozott volt a hangja és az arca is. De hát nem is ismerem.
-Azt mondtam menj el - morogtam rá. Szó nélkül felvette pólóját és már itt sem volt. Eltűnt. De ami még rosszabb volt , hogy egyedül csak Sophie járt a fejemben. A drága kis Sophie , az ártatlanság hercegnője. Mennyi mindent tudnék neki adni ha hagyná.
2014. február 21., péntek
Blogkritika - A day in my life
Helloo! c:
Egy blogkritikával jöttem nektek.
Remélem tetszik.
További szép napot, és jó böngészést!
Puszi!
A blog írója: Lucy Moor
A blog neve: A day in my life
A kritika írója: Sophie C.
Kinézet:
Tetszik a fejléc, nagyon aranyos! Szépen megvan csinálva az egész. Egy problémám van csak: nekem az egész nagyon világos. Ettől függetlenül, szép és letisztult. A fejlécen lévő idézet egy kicsikét beleolvad a környezetébe, de annyira nem zavaró. A képek se lógnak ki a posztokból, helyesírási hiba sincs maximum egy-kettő elírás. Tetszenek a képek!
Bejegyzések:
Remek az ötlet! És jó is a megvalósítás. Ahogy már mondtam, szépek a képek. Jó, hogy gyakran vannak bejegyzések. Nem áll olyan közel hozzám a stílusod, de tetszik. Jók a szépségápolós posztok. Minden rendben van, ügyesen bemutatsz minden terméket. Nincsenek szóismétlések. Kicsit lehetne több szöveg is. De úgy egészébe tetszik mindent. Bocsánat, hogy ilyen rövidke lett, további sok sikert a bloghoz! :)
2014. február 18., kedd
~Chapter four
Homályos volt minden.
-Ne..nem hagyhatjuk itt egyedül..- nehezen ment a beszéd, gondolkodni is alig bírtam.
-Ki fog jutni ő is.- hiába mondta, tudtam, hogy nem így lesz. És ő is. Becsukta mögöttünk az ajtót. Mintha a pokol kapuját zárták volna be.
-Kérlek.. nem hagyhatjuk így itt..-győzködtem Abdult, miközben egyre jobban szédültem. Nagyot sóhajtott, és megpróbált benyitni.
-Hát, mi meg..-kezdett bele mondandójába, de a végét már nem értettem. Lábaim összecsuklottak, a világ forgott körülöttem. Éreztem, ahogy a vágásokból a vér még mindig szivárog. Aztán sötétség.
Abdul szemszöge
Sophie összeesett a kezeimben. Még csak nem rég raktam le, de újra felkapom a vállamra, és meg sem állok a szobámig. Feszes mellei hátamat súrolták. Megálltam a szoba ajtaja előtt, amire fekete, dőlt betűkkel volt írva a nevem:
Abdul Jafar Samman Namouss
Benyitottam, majd óvatosan a kissé megviselt, kényelmetlen ágyra fektettem. Ahogy fordultam meg, véletlenül belerúgtam az ágy sarkába.
-A kurva....!- egy lábon ugráltam, sérült testrészemet szorongatva. Ránéztem Sophiera pólója felgyűrődött a hasa közepéig. Nem tudtam türtőztetni magam. Gyönyörű, bársonyos bőre magához vonzott. Egy könnyed mozdulattal letéptem pólóját, és ennyi volt. Már nem uralkodtam magam felett. Egy másik énem irányított.
Alig vártam, hogy megszabadítsam, halvány rózsaszín, csipkés melltartójától. Könnyedén csúsztattam le válláról az egyik pántot majd a másikat.
-Tudom, hogy mindig is akartál..- mormogtam neki könnyedén, bár tudtam, hogy nem hallja. Nem! Nem tehetem ezt. De hát mindig is ezt akartam. Szinte láttam, ahogy a vállaim felett megjelenik az ördög, majd az angyal. Az egyik bátorított, míg a másik próbált lebeszélni. De a francba is! Annyira szexis, ahogy ott fekszik. Ujjaimat végighúztam csillogó bőrén, végig a nyakán. Megérintettem, telt, vörös ajkait, amit úgy csókolnák. Kisöprök egy apró, hajszálat, ami az arcába hullott. Túl dögös ez a lány. Vigyorogva tépném szét a ruháit. Már a gondolattól is kemény erekcióm támad. Máskor örömmel használnám ki a lehetőséget, hogy nem tud leállítani. De valamiért nem megy. Valami megváltozott.
Sóhajtozva ültem le mellé az ágyra. Becsuktam szememet, és fejemet a falnak támasztottam. Meg kéne nézni a nővért. Ki tudja mit művelt vele Kalila. Nagy nehezen kikecmeregtem a lány mellől. Mielőtt, kimentem az ajtón, még utoljára hátrafordultam, és végigmértem. Remélem, amikor felébred nem fogja azt hinni, hogy csináltam vele valamit. Könnyedén kiléptem az ajtón, és lábammal óvatosan visszacsuktam az ajtót. Miközben végigmentem a keskeny folyóson, kezemmel végigsimítottam, az apró bőrkarkötőn, amit még régen anyámtól kaptam. Régen volt, mikor még ideadta. Hiányzik, de tudom, hogy én neki nem. Mindig is azt mondta, hogy nem akart fiú gyereket. És ezt éreztette is velem. Mikor megtudta, mit tettem Kalilával, még jobban megutált. Pedig tudta, hogy milyen. De elfogadta őt úgy, ahogy engem soha. Kavarogtam a kanyargós folyóson, míg az ebédlőn át oda nem értem a célomhoz. Az ajtó, ugyanúgy volt, ahogy hagytuk. Próbáltam hallgatózni, de semmilyen hang nem jött bentről. Óvatosan a kilincsre raktam a kezemet, és lassan elfordítottam a megfelelő irányba. A sötét, hosszú lépcső végében villódzó fény gyúlt. Meggondoltam minden egyes lépésemet, ahogy lefele haladtam. Minden nyikorgásnál összerezzentem. Akármennyire is megszoktam már húgom mellett a félelmet, be kellett valljam, kurvára féltem. A falakba kapaszkodtam. A kezeim alatt omladozott. Ez a hely. A falak. A nyikorgó lépcső. Újra és újra fejbe vágtak a gyötrelmes emlékek. Mindenre emlékszem. Az angyali hang, amit hallatott. Hangos volt, de senki sem hallotta. Kívülről, akár egy angyal, de belül a lelke rohadt. Szemében a pokol tüze lángolt. De egyetlen mozdulattal, üveges tekintetté változott. Hihetetlen, de a pokol újra megnyitotta kapuját, szemében. Ahogyan az átlátszó folyadék, keveredett a sötét vérrel.
Egyre lejjebb mentem, a kíváncsiságom egyre nőtt. Tekintetemet a falon lévő írásokra emeltem. A különböző feliratok más-más nagyságban és színben ragyogtak. A pince közepén álltam. Poros dobozok és üvegek vettek körül. Apró hangokat hallottam mögülem. Előttem a falon egy karcos tükör állt. Ott állt. Vágások voltak rajta és ruhája véres volt. Haja is ragadt az előbb említett folyadéktól. Kíváncsian nézett rám. Aggódó szemei végigmértek, és egy lépést tett előre. Ártatlan mozdulatokkal fordultam felé.
-Minden rendben, nővér?- kérdeztem gyanakvóan.
Alig vártam, hogy megszabadítsam, halvány rózsaszín, csipkés melltartójától. Könnyedén csúsztattam le válláról az egyik pántot majd a másikat.
-Tudom, hogy mindig is akartál..- mormogtam neki könnyedén, bár tudtam, hogy nem hallja. Nem! Nem tehetem ezt. De hát mindig is ezt akartam. Szinte láttam, ahogy a vállaim felett megjelenik az ördög, majd az angyal. Az egyik bátorított, míg a másik próbált lebeszélni. De a francba is! Annyira szexis, ahogy ott fekszik. Ujjaimat végighúztam csillogó bőrén, végig a nyakán. Megérintettem, telt, vörös ajkait, amit úgy csókolnák. Kisöprök egy apró, hajszálat, ami az arcába hullott. Túl dögös ez a lány. Vigyorogva tépném szét a ruháit. Már a gondolattól is kemény erekcióm támad. Máskor örömmel használnám ki a lehetőséget, hogy nem tud leállítani. De valamiért nem megy. Valami megváltozott.
Sóhajtozva ültem le mellé az ágyra. Becsuktam szememet, és fejemet a falnak támasztottam. Meg kéne nézni a nővért. Ki tudja mit művelt vele Kalila. Nagy nehezen kikecmeregtem a lány mellől. Mielőtt, kimentem az ajtón, még utoljára hátrafordultam, és végigmértem. Remélem, amikor felébred nem fogja azt hinni, hogy csináltam vele valamit. Könnyedén kiléptem az ajtón, és lábammal óvatosan visszacsuktam az ajtót. Miközben végigmentem a keskeny folyóson, kezemmel végigsimítottam, az apró bőrkarkötőn, amit még régen anyámtól kaptam. Régen volt, mikor még ideadta. Hiányzik, de tudom, hogy én neki nem. Mindig is azt mondta, hogy nem akart fiú gyereket. És ezt éreztette is velem. Mikor megtudta, mit tettem Kalilával, még jobban megutált. Pedig tudta, hogy milyen. De elfogadta őt úgy, ahogy engem soha. Kavarogtam a kanyargós folyóson, míg az ebédlőn át oda nem értem a célomhoz. Az ajtó, ugyanúgy volt, ahogy hagytuk. Próbáltam hallgatózni, de semmilyen hang nem jött bentről. Óvatosan a kilincsre raktam a kezemet, és lassan elfordítottam a megfelelő irányba. A sötét, hosszú lépcső végében villódzó fény gyúlt. Meggondoltam minden egyes lépésemet, ahogy lefele haladtam. Minden nyikorgásnál összerezzentem. Akármennyire is megszoktam már húgom mellett a félelmet, be kellett valljam, kurvára féltem. A falakba kapaszkodtam. A kezeim alatt omladozott. Ez a hely. A falak. A nyikorgó lépcső. Újra és újra fejbe vágtak a gyötrelmes emlékek. Mindenre emlékszem. Az angyali hang, amit hallatott. Hangos volt, de senki sem hallotta. Kívülről, akár egy angyal, de belül a lelke rohadt. Szemében a pokol tüze lángolt. De egyetlen mozdulattal, üveges tekintetté változott. Hihetetlen, de a pokol újra megnyitotta kapuját, szemében. Ahogyan az átlátszó folyadék, keveredett a sötét vérrel.
Egyre lejjebb mentem, a kíváncsiságom egyre nőtt. Tekintetemet a falon lévő írásokra emeltem. A különböző feliratok más-más nagyságban és színben ragyogtak. A pince közepén álltam. Poros dobozok és üvegek vettek körül. Apró hangokat hallottam mögülem. Előttem a falon egy karcos tükör állt. Ott állt. Vágások voltak rajta és ruhája véres volt. Haja is ragadt az előbb említett folyadéktól. Kíváncsian nézett rám. Aggódó szemei végigmértek, és egy lépést tett előre. Ártatlan mozdulatokkal fordultam felé.
-Minden rendben, nővér?- kérdeztem gyanakvóan.
Sophie szemszöge
Iszonyatos fejfájással ébredtem. Körülnéztem, de nem a saját ágyamban voltam. Pólóm a földön volt. Idegesen néztem mindenfele. Kétség kívül ez Abdul szobája. De hol van ő? És én miért vagyok itt? És vajon a nővérrel mi lett? Ó jaj a nővér! Sietve kaptam fel a pólót, ami legnagyobb meglepetésemre el volt szakadva. Nem volt időm azon gondolkodni, hogy vajon Abdul mit követett el. Gyors mozdulattal kicsaptam az ajtót, és azzal a lendülettel vissza is. Az idő lassabban telt, ahogy rohantam. A régi, kopott, barna ajtó előtt megálltam, és minden bátorságomat összeszedve benyitottam.
2014. február 17., hétfő
Boco Kritikái - Blogkritika
http://bocokritikak.blogspot.hu/
Maga a blog háttered nekem tetszik , viszont a fejléced több szempontból sem előnyös. Az első ok amiért nekem nem tetszik az az , hogy nagyon összefolyik a háttereddel és nem tudtam először kivenni most melyik , melyik. A második ok az pedig az , hogy a blogod címét alig lehet látni. Tehát szerintem egy fejléc csere jót tenne az egész blognak.
Ahogy látom elég aktívan frissíted a bejegyzéseidet aminek kifejezetten örülök. A bemutatkozó szöveged ami engem megfogott. Alaposan leírtad mire is számíthatunk , így aki nem ilyen blogot keresne nem fog csalódni.
Szóval akkor összességében:
Háttér: 10/9
Fejléc: 10/3
Bejegyzések: 10/8
További sikeres munkát!
xoxo
Maga a blog háttered nekem tetszik , viszont a fejléced több szempontból sem előnyös. Az első ok amiért nekem nem tetszik az az , hogy nagyon összefolyik a háttereddel és nem tudtam először kivenni most melyik , melyik. A második ok az pedig az , hogy a blogod címét alig lehet látni. Tehát szerintem egy fejléc csere jót tenne az egész blognak.
Ahogy látom elég aktívan frissíted a bejegyzéseidet aminek kifejezetten örülök. A bemutatkozó szöveged ami engem megfogott. Alaposan leírtad mire is számíthatunk , így aki nem ilyen blogot keresne nem fog csalódni.
Szóval akkor összességében:
Háttér: 10/9
Fejléc: 10/3
Bejegyzések: 10/8
További sikeres munkát!
xoxo
FIGYELEM!
Mától fogva blogunk elvállal blogkritikát is. Létre is hoztunk egy email címet , hogy könnyebb legyen minket elérni deathdoesntwait@citromail.hu. Ami azt jelenti , hogy chatban illetve az email címünkön(lásd fentebb) kérhetitek a kritikát. Abban az esetben ha nagyon sokan kérnétek egyszerre nem tudunk biztos időpontot mondani , mikorra lesz kész. De ha úgy könnyebb nektek szóltok és ha készen vagyunk , írunk nektek chatban. Remélem azért lesz kérésetek , mert örülnénk neki. Ha bármi egyéb van amit közölni szeretnétek velünk szintén ajánlani tudom az email címünket. Nagyon szívesen fogadnánk ha írnátok egy rövid kis vélemény a blogunkról , negatív illetve pozitív vélemény(értem én itt azt , hogy mi tetszik vagy mi nem). Minden kis vélemény segítség nekünk , hogy min alakítsunk a jövőben. Avagy nagyon szívesen fogadunk ötleteket is , mit szeretnétek látni a történetben.
Szóval mindent összevetve remélem jönnek , majd emailek nekünk.!
További jó böngészést
xoxo
Szóval mindent összevetve remélem jönnek , majd emailek nekünk.!
További jó böngészést
xoxo
2014. február 8., szombat
~Three chapter.
Az éjjel nem aludtam sokat , végig a babán gondolkodtam. Valóban annyira gonosz lenne ahogy Sarah nővér állította? És vajon mi történt a kislánnyal? Több ezer kérdés cikázott a fejemben , tudván , hogy még nem kaphatok rá választ. De az isten szerelmére furdal a kíváncsiság. Az lenne a legjobb ha vissza mennék a pincébe. Csak leszaladok és körbe nézek semmi több , nem időzök majd. Csak is kizárólag a baba miatt megyek le. Ha jól emlékszem a nővér nem zárta vissza az ajtót , ami azt jelenti , hogy könnyen lejutok majd. A gond csak az, hogy nem tudom , hogy jutok ki a pincéből. Az ajtó belülről nem nyílik , de ha kitámasztanám nyert ügyem van. Már csak egy nagy baj van. Ha meglátnak a nővérek akkor komoly büntetést kaphatok. Magammal kell vigyek valakit. És ez a valaki nem más , mint Abdul. Ő úgy is szereti megszegni a szabályokat.
***
Ahogy Abdul ajtaja elé értem félelem töltött el. Talán mégsem olyan jó ötlet ez az egész, nem üthetem bele az orromat mások dolgába , hiszen én vagyok az intézet jó kislánya. Éppen mikor már vissza fordultam kinyílt az ajtó. Mély hangra lettem figyelmes , ami a nevemen szólított.
-Sophie mit keresel itt?
-Semmit Abdul menj feküdj vissza - hazudtam. Talán mégis szólni kellene az ötletemről neki. Hiszen semmi baj nem lehet.
-Abdul várj! - kiáltottam a fiú után még pont időben.
-Sophie kérlek ne szórakozz velem - a hangja most egy kedvesebb szintet ütött meg.
-Mondd megtennél nekem egy szívességet? - a hangom remegett bárhogy is próbáltam nyugtatni magamat.
-Figyelj hajnali két óra van nincs kedvem poénkodni.
-Arra kérlek , hogy gyere velem a pincébe - olyan gyorsan jöttek ki a számon a szavak , hogy észre se vettem a fiú ijedt tekintetét - Mármint nem a pincébe , neked csak az ajtót kéne fognod és figyelned ,hogy nem-e jön valaki.
-Te most ezt komolyan gondoltad? Ez nagyon nem jó ötlet. Basszus miért akarsz oda lemenni? - tekintetében félelmet láttam.
-Te is nagyon jól ismered a történetet nem? Hát pont azért Abdul. A baba miatt - köptem a szavakat.
-Sophie az a baba , az a kislány aki a babában van a húgom volt. Gonosz teremtés és nem szeretném , hogy bármi közöd is legyen hozzá. Örülök , hogy megszabadultam tőle. És hidd el nem volt olyan egyszerű.
Alig kaptam levegőt. A baba , a kislány mind Abdulhoz köthető. Azt mondta nem volt olyan egyszerű megszabadulni tőle. De az nem történhetett meg. Erre még ő sem lenne képes.
-Abdul te megölted a saját húgodat? - a kezemet a szám elé kaptam.
-Nem tehettem mást és mindenkinek így volt a legjobb - rántotta meg a vállát.
***
A pince ajtó előtt álltunk. Végül Abdul úgy döntött , hogy velem jön. A tervünk nagyon egyszerű volt , én le megyek ő pedig őrködik. Féltem oda lemenni megint és ezt a fiú is észrevette , ezért gyorsan megölelt. Viszonzásul egy mosolyt küldtem felé. Itt az idő. Le kell oda mennem. Nagy levegőt vettem és kinyitottam az ajtót , a pince sötétbe volt burkolózva a baba pedig ott hevert az asztalon. Lassan vettem a lépcsőfokokat minden percet kihasználva. Mikor elértem az utolsó deszkát , haboztam a villany felkapcsolásával. Hiába próbáltam irányítani a kezemet az nem volt hajlandó engedelmeskedni.
-Gyerünk már - morogtam a sötétbe - Ne most hagyj cserben kérlek.
Végül sikerült a lámpa kigyulladt , én pedig egy diadalmas mosolyt eresztettem a semmiségbe. Ám mikor már tisztán láttam a vigyor lehervadt az arcomról. Most már a baba mosolygott rám. Hátrálni kezdtem , de megbotlottam. Igazán filmbe illő kis produkció , elképzeltem ahogy most a moziban tapsolnak és fütyülnek az Oscar díjas alakításomért. De ez most nem egy film a baba már ott is termett mögöttem és kést szorított a torkomhoz. Kis vágást ejtett rajtam , majd kántálni kezdett.
-Most megvagy - hangja vékony és hideg de mégis valóságos. Gyorsan lelöktem magamról de a véremmel a földre rajzolt. Erős fájdalom nyílalt a karomba amire felszisszentem. A baba tovább kántált megállás nélkül , rám nézett és én álltam a tekintetét. Amikor befejezte a rajzolást lenyalta az ujjáról az én véremet , majd megvágta a saját kezét és azzal folytatta. Elkezdtem szaladni a lépcső felé de hiába a lábam a földbe gyökerezett. Könnyek marták az arcomat. Most már nem csak a kezem , hanem a lábam is fáj. Hallottam a baba hisztérikus nevetését közvetlenül mögöttem.
-Abdul , Abdul segíts! - kiabáltam hátha a fiú meghallja , de nem jött válasz.
-Abdul kérlek - könyörögtem , bár már alig jött ki hang a torkomon. Ekkor az ajtó kicsapódott , de nem az lépett be akire számítottam.
-Sophie azonnal menj el innen! - utasított Sarah nővér.
-Nem tudok nővér , kérem segítsen - szipogtam neki. A baba eltűnt és már nem kántált. A kar és a láb fájás elmúlt , megpróbáltam lépni és sikerült. Felszaladtam a lépcsőn , de megbotlottam és hasra estem. Bevágtam a fejemet és megszédültem. A nővér a nevemet kiabálta , de nem tudtam rá reagálni. Féltem. Nagyon féltem. Valaki talpra állított. Abdul volt az , a vállára emelt és úgy cipelt fel. Nem hagyhatom egyedül Sarah nővért a pincébe.
2014. február 2., vasárnap
~Chapter two
Sziasztok, itt van a második rész. Remélem tetszik, jó olvasást!
Xoxo
Xoxo
-Hagyj békén Abdul!-próbáltam menekülni előle, de tudtam, hogy nem fog menni. A fiú hirtelen megrántotta a kezem, mire könnyedén az ágyára estem. Csábosan nézett rám, amitől a hányinger kerülgetett. Nem volt csúnya fiú, de így, hogy tudtam milyen jobbnak tartottam, ha nem nagyon megyek a közelébe. Úgy mosolygott, vagy inkább vicsorgott rám, mint egy őrült tudós, aki nem nyugszik addig, amíg fel nem talál valami újat. Erős testével körbeölelt, majd nagy kezeivel tapogatni kezdett. Meg sem próbáltam sikítozva segítséget kérni. Itt hiába sikítanak az emberek, senki sem figyel. Senki sem segít. Épp mikor próbáltam gátolni, hogy Abdul lehámozza rólam a ruhát, az ajtó nagy erővel ki
-Mit csináltok itt?- kérdezte Sarah nővér ridegen.-Abdul engedd el a lányt és pakolj össze, Sophie te meg gyere segíts nekünk!-adta ki a a parancsokat. Gyorsan felpattantam, és a nő után siettem. Abdul idegesen csapta be utánunk az ajtót. Mindig is utálta, ha a dolgok nem úgy történtek, ahogy ő akarta. A nővér megállt, majd egy közepes méretű dobozt nyomott a kezembe. Nem volt nagy súlya.
-Szeretném ha ezt levinnéd a pincébe. Nekem fontos elintézni valóm van. - mondta és a kezembe lévő dobozra rakta a kulcsot, ami az előbb említett helységet nyitotta. Amióta itt vagyok még nem jártam a pincébe. Lassan battyogtam végig a kanyargós folyóson, míg el nem értem az ajtót, ami mögött a hosszú lépcső lapult. Próbáltam úgy kinyitni az ajtót, hogy ne törjön össze a doboz tartalma. Nagy nehezen sikerült a mutatvány. Az ajtó nyikorogva jelezte, hogy rég volt olajozva. Benyitottam. Egy hosszú lépcső tárult elém, ami a sötétbe vezetett. Beléptem, és idegesen keresgéltem a lámpakapcsolót, ami nem akart elbújni. Az ajtó nagy hanggal csapódott be mögöttem, amire hirtelen összerezzentem.
-Remek!- motyogtam magamba. Az a kevés fény is eltűnt, amit a nyitott ajtó adott. A sötétbe kutattam tovább a kapcsolót, ami még mindig nem lett meg. Lassú, de biztos léptekkel mentem lefelé a sötétségbe. Az öreg lépcső ugyanúgy nyikorgott, ahogyan az ajtó. Ahogy leértem, a lépcső mellett észrevettem az apró villanykapcsolót. Nagyot sóhajtva kapcsoltam fel. Fényesség töltötte be az öreg pincét. Omladozó falak vettek körül. Volt bent pár régi asztal, amin sok-sok doboz pihent. A sarokban észrevettem egy rózsaszín ruhás babát. Letettem a dobozt a többihez, majd a kislányhoz sétáltam. Hófehér bőre volt, és fekete haja. Szemi csukva voltak. Élethű volt. Az égő pislákolni kezdett. Felnéztem és vártam, hogy kiég vagy megmarad a fény. A lámpa csak tovább pislákolt. Ránéztem a babára. A szeme hirtelen kinyílt és a lámpa kiéget. Fel se fogtam, hogy mi történt, amikor a lámpa újra égni kezdett. A babára néztem, de az már nem volt ott. A lámpa még néha-néha pislákolt, de nem égett ki. Körbenéztem, de sehol se találtam a rózsaszín ruhást. Amilyen gyorsan csak tudtam felrohantam a régi, nyikorgó lépcsőn. Az ajtót rángattam, de nem akart együttműködni velem. A lámpa újra kiégett, a fény kimúlt. Az ajtót egyre jobban rángattam, de nem akart kinyílni.
-Sophie, bent vagy még?- kiáltott be Sarah nővér a másik oldalról. Az ajtót lassan kinyitotta. -Azt hittem már sosem jössz ki. Jól vagy?- kérdezte mikor végigmért. Nem tudtam válaszolni, mert én sem tudtam a választ. Úgy döntöttem elmesélem. Elmeséltem mindent, amit ott láttam.
Sarah nem lepődött meg.
-Tudtam, hogy egyszer eljön az ideje.- sóhajtozott.-Élt itt régen egy kislány, Abby. Az ő babája volt. Abby meghalt, de a lelke..- úgy mondta, mintha még ő sem hinné el, amit mondd. Vett egy nagy levegőt és folytatta. -A lelke még itt van velünk. A babában lakik. Mindig másokat, akar megszállni, hogy ne csak a baba legyen neki. Úristen, mit is gondoltam, mikor leküldtelek oda. Szerintem most jobb lesz, ha visszamész a szobádba. Köszönöm a segítséget szólj, ha kell valami.
Gyorsan elviharzott. Ha nem láttam volna, amit láttam, biztos nem hittem volna neki. A történtek még mindig sokkoltak. A szemem előtt lepörgött a jelenet újra és újra. Nehéz léptekkel sétáltam át a hosszú folyóson, egészen a szobámig. Leültem az ágyra és elgondolkodtam. Szemeim üvegesen néztek vissza rám, a szemben lévő tükörből. Vajon mások is tudják ezt? Miért nem viszik el a babát? Egyáltalán, nem értek semmit. Azt hittem az ilyen dolgok csak a legrosszabb rémálmokban történnek. Bárhová nézek a babát látom. Félek. Félek mi lesz. Sarah nővér, azt mondta mindig mást akar megszállni.. Veszélyben érzem magam.
-Remek!- motyogtam magamba. Az a kevés fény is eltűnt, amit a nyitott ajtó adott. A sötétbe kutattam tovább a kapcsolót, ami még mindig nem lett meg. Lassú, de biztos léptekkel mentem lefelé a sötétségbe. Az öreg lépcső ugyanúgy nyikorgott, ahogyan az ajtó. Ahogy leértem, a lépcső mellett észrevettem az apró villanykapcsolót. Nagyot sóhajtva kapcsoltam fel. Fényesség töltötte be az öreg pincét. Omladozó falak vettek körül. Volt bent pár régi asztal, amin sok-sok doboz pihent. A sarokban észrevettem egy rózsaszín ruhás babát. Letettem a dobozt a többihez, majd a kislányhoz sétáltam. Hófehér bőre volt, és fekete haja. Szemi csukva voltak. Élethű volt. Az égő pislákolni kezdett. Felnéztem és vártam, hogy kiég vagy megmarad a fény. A lámpa csak tovább pislákolt. Ránéztem a babára. A szeme hirtelen kinyílt és a lámpa kiéget. Fel se fogtam, hogy mi történt, amikor a lámpa újra égni kezdett. A babára néztem, de az már nem volt ott. A lámpa még néha-néha pislákolt, de nem égett ki. Körbenéztem, de sehol se találtam a rózsaszín ruhást. Amilyen gyorsan csak tudtam felrohantam a régi, nyikorgó lépcsőn. Az ajtót rángattam, de nem akart együttműködni velem. A lámpa újra kiégett, a fény kimúlt. Az ajtót egyre jobban rángattam, de nem akart kinyílni.
-Sophie, bent vagy még?- kiáltott be Sarah nővér a másik oldalról. Az ajtót lassan kinyitotta. -Azt hittem már sosem jössz ki. Jól vagy?- kérdezte mikor végigmért. Nem tudtam válaszolni, mert én sem tudtam a választ. Úgy döntöttem elmesélem. Elmeséltem mindent, amit ott láttam.
Sarah nem lepődött meg.
-Tudtam, hogy egyszer eljön az ideje.- sóhajtozott.-Élt itt régen egy kislány, Abby. Az ő babája volt. Abby meghalt, de a lelke..- úgy mondta, mintha még ő sem hinné el, amit mondd. Vett egy nagy levegőt és folytatta. -A lelke még itt van velünk. A babában lakik. Mindig másokat, akar megszállni, hogy ne csak a baba legyen neki. Úristen, mit is gondoltam, mikor leküldtelek oda. Szerintem most jobb lesz, ha visszamész a szobádba. Köszönöm a segítséget szólj, ha kell valami.
Gyorsan elviharzott. Ha nem láttam volna, amit láttam, biztos nem hittem volna neki. A történtek még mindig sokkoltak. A szemem előtt lepörgött a jelenet újra és újra. Nehéz léptekkel sétáltam át a hosszú folyóson, egészen a szobámig. Leültem az ágyra és elgondolkodtam. Szemeim üvegesen néztek vissza rám, a szemben lévő tükörből. Vajon mások is tudják ezt? Miért nem viszik el a babát? Egyáltalán, nem értek semmit. Azt hittem az ilyen dolgok csak a legrosszabb rémálmokban történnek. Bárhová nézek a babát látom. Félek. Félek mi lesz. Sarah nővér, azt mondta mindig mást akar megszállni.. Veszélyben érzem magam.
2014. január 27., hétfő
~One Chapter.
Csak néztem az esőcseppeket , ahogy versenyt futottak az ablakomon. Gyönyörű , szabad kis cseppek. Senki nem szabályozza azt mikor és ,hogyan támadják meg a földet. Én is ilyen akartam lenni , szabad és gyönyörű. Semmi nem állíthatja meg őket és soha , senki sem fogja megakadályozni az ő akaratukat. Tulajdonképpen úgy beszélek róluk mintha emberek lennének , pedig nekik nincsenek érzéseik .Nincsenek álmaik vagy vágyaik .Régebben nekem is volt egy álmom. Családot akartam , egy meseszép házzal a tóparton , kiskutyával játszó gyerekeket és egy védelmező férjet. Úgy gondoltam ez nem nagy kérés , ám egy nap minden megváltozott. Az álmom immár az lett , hogy megszabaduljak a visszatérő rémalmaimtól és kínoktól. Az elmegyógyintézetben a túlélés létfontóságú , napról napra több ember veszti el az életét. Nem tettem semmit és mégis ide kerültem , nem számít mit mondok hiszen itt a pénz beszél. Attól függ mit tesznek veled , hogy a beküldőd mennyi pénz tömött , az ápolók zsebébe. Szörnyű. Emlékszem egy fiúra aki bekerült. Három napig tartották itt , aztán eltűnt. Mindenkinek azt mondták ki akart szökni és nekik cselekedni kellett. Persze ezt senki nem hitte el , sokak szerint öngyilkos lett , mások azt gondolták bezárták a titkos rettegett pincébe. Igazából én ennek a srácnak sem tulajdonítottam különösebb figyelmet. Egyedül voltam , magányosan akár a kiközösített farkasok az erdőben. Az érzéseim elmúltak , a fájdalmat már csak hírből ismertem. De a könnyeim megmaradtak. Úgy éreztem magam mint a nehézkesen feltörekvő kis diák , csak itt nem iskola volt , hanem egy kórház. Azt hitették el az emberekkel , hogy itt majd új életet kezdhetnek. Hazugság. Minden szavuk hazugság. Lassan három éve csücsülök itt bent és mindent kiismertem már. Tudom mikor mit gondolnak és , hogy éppen kit néztek ki maguknak. Érdekes emberek vannak itt bent. Egyszer találkoztam egy lánnyal megkérdeztem miért van itt bent , a válasz helyett levette a pólóját. Több millió vágás és seb volt a testén , látta az értetlen arckifejezésemet , majd megmutatta a csuklóját és a bokáját. A látvány borzasztó volt a forradások arról árulkodtak , hogy véget akart vetni az életének. Végül megszólalt
-Nem én tettem ezt. Hangja ártatlan és remegő volt. Azt mondta a bátyja tette ezt vele megerőszakolta és megverte , végül megkínozta. Könnyek között mesélte el nekem , pedig nem lett volna szabad. Ahogy a fülükbe jutott az ápolóknak , hogy megtudtam mindent , a lányt elcibálták és soha többé nem állhatott szóba senkivel. Kemény szabályok élnek itt amiket ha nem tartasz be komoly következményei lehetnek.
-Sophie kedvesem segítenél nekem? - Szólított meg Ann nővér.
-Persze miben nővér?
-A hetes számú szobába kellene bevinni ezeket a törülközőket - Mosolygott rám csábosan , bár tudtam , hogy ez inkább kijelentés volt , mint segítség kérés.
-Rendelkezésére állok - Kacsintottam rá kajlán.
-Vajon mi lenne nélküled velem , egyszer még meghálálok neked mindent , meglásd eljön majd a te napod is - És ezzel a lendülettel átadta a törülközőket nekem. Ahogy gyalogoltam a hetes szobához , egy lány felsikkantott. Nagyot ugrottam , emlékszem mikor én kaptam meg az első nyugtatómat. Soha senkinek nem kívánom , hogy átélje milyen mikor hárman fognak le , majd beléd fecskendezik a nem kívánt anyagot. Megérkeztem a hetes szobához , gondoltam először bekopogok nem nyitok csak úgy rá senkire. Amint meghallottam ki lakik abban a szobában , szívem szerint sarkon fordultam volna és meg sem álltam volna a kijáratig. De ugyebár ezt nem tehettem meg. Szóval nyugalmat erőltettem magamra és beléptem. Talán a fiú is meg volt lepődve , hogy meglátott. De egyből mosoly villant az arcára.
-Én csak ezeket hoztam - Mutattam a törölközős kupacra , amit az asztalára tettem. Amint megfordultam , hogy elhagyjam a szobát megfogta a fenekemet. Ismerős érzés volt mégis rideg.
-Azt hittem ezt már befejezted - Morogtam rá.
-Ó nem kicsi lány , még el sem kezdtem - Mosolygott csábosan.
-Nem én tettem ezt. Hangja ártatlan és remegő volt. Azt mondta a bátyja tette ezt vele megerőszakolta és megverte , végül megkínozta. Könnyek között mesélte el nekem , pedig nem lett volna szabad. Ahogy a fülükbe jutott az ápolóknak , hogy megtudtam mindent , a lányt elcibálták és soha többé nem állhatott szóba senkivel. Kemény szabályok élnek itt amiket ha nem tartasz be komoly következményei lehetnek.
-Sophie kedvesem segítenél nekem? - Szólított meg Ann nővér.
-Persze miben nővér?
-A hetes számú szobába kellene bevinni ezeket a törülközőket - Mosolygott rám csábosan , bár tudtam , hogy ez inkább kijelentés volt , mint segítség kérés.
-Rendelkezésére állok - Kacsintottam rá kajlán.
-Vajon mi lenne nélküled velem , egyszer még meghálálok neked mindent , meglásd eljön majd a te napod is - És ezzel a lendülettel átadta a törülközőket nekem. Ahogy gyalogoltam a hetes szobához , egy lány felsikkantott. Nagyot ugrottam , emlékszem mikor én kaptam meg az első nyugtatómat. Soha senkinek nem kívánom , hogy átélje milyen mikor hárman fognak le , majd beléd fecskendezik a nem kívánt anyagot. Megérkeztem a hetes szobához , gondoltam először bekopogok nem nyitok csak úgy rá senkire. Amint meghallottam ki lakik abban a szobában , szívem szerint sarkon fordultam volna és meg sem álltam volna a kijáratig. De ugyebár ezt nem tehettem meg. Szóval nyugalmat erőltettem magamra és beléptem. Talán a fiú is meg volt lepődve , hogy meglátott. De egyből mosoly villant az arcára.
-Én csak ezeket hoztam - Mutattam a törölközős kupacra , amit az asztalára tettem. Amint megfordultam , hogy elhagyjam a szobát megfogta a fenekemet. Ismerős érzés volt mégis rideg.
-Azt hittem ezt már befejezted - Morogtam rá.
-Ó nem kicsi lány , még el sem kezdtem - Mosolygott csábosan.
~Prologue
Menekülök. Valami vagy valaki üldöz. A lábam alatt ropognak a falevelek, fekete hajam lobog utánam. Mogyoróbarna szemeim csillognak, a sötétben. Nem tudom hol vagyok. Megállok egy percre...csak egy percre, de ez pont elég.
-Most meg vagy. - a hang rekedt volt. Halk, de mégis tökéletesen hallottam. Háttal álltam neki. Fogságba ejtett. Szúrást éreztem, a hideg vér lassan folyt le hátamon. A szemem előtt megjelent egy lány arca. A nevemet kiabálta keskeny szájával., hangja vékony és ijedt volt. Apró arca eltorzult az ütéstől, amit kapott. A vér patakokban folyt. A férfi keze több színben pompázott, de ő csak ütötte a lányt, újra és újra és újra. A lány a földre zuhant. Sötétbarna haja összeragadt a vértől, szürke szemeivel rám nézett. Utoljára.
A férfi még egyszer megvágott, most a karomon. Most egy gyönyörű, felnőtt nőt láttam. Mosolygós arca átvált meggyötörte, majd ijedtre. A képe egyre jobban halványul előttem, majd végleg ellepi a homály.
Az úr megfogta kezemet és hátam mögé húzta. Vállamba óriási fájdalom hasított. Most magamat láttam, ahogy szépen lassan mindenki meghal körülöttem. Csak én maradok.
Zihálva ébredtem. Fehér falak vették körül remegő testem. Az álom újra és újra végigjátszódott a fejembe. Sikítani akartam. Mert a valóság még az álmoknál is rosszabb.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)