Homályos volt minden.
-Ne..nem hagyhatjuk itt egyedül..- nehezen ment a beszéd, gondolkodni is alig bírtam.
-Ki fog jutni ő is.- hiába mondta, tudtam, hogy nem így lesz. És ő is. Becsukta mögöttünk az ajtót. Mintha a pokol kapuját zárták volna be.
-Kérlek.. nem hagyhatjuk így itt..-győzködtem Abdult, miközben egyre jobban szédültem. Nagyot sóhajtott, és megpróbált benyitni.
-Hát, mi meg..-kezdett bele mondandójába, de a végét már nem értettem. Lábaim összecsuklottak, a világ forgott körülöttem. Éreztem, ahogy a vágásokból a vér még mindig szivárog. Aztán sötétség.
Abdul szemszöge
Sophie összeesett a kezeimben. Még csak nem rég raktam le, de újra felkapom a vállamra, és meg sem állok a szobámig. Feszes mellei hátamat súrolták. Megálltam a szoba ajtaja előtt, amire fekete, dőlt betűkkel volt írva a nevem:
Abdul Jafar Samman Namouss
Benyitottam, majd óvatosan a kissé megviselt, kényelmetlen ágyra fektettem. Ahogy fordultam meg, véletlenül belerúgtam az ágy sarkába.
-A kurva....!- egy lábon ugráltam, sérült testrészemet szorongatva. Ránéztem Sophiera pólója felgyűrődött a hasa közepéig. Nem tudtam türtőztetni magam. Gyönyörű, bársonyos bőre magához vonzott. Egy könnyed mozdulattal letéptem pólóját, és ennyi volt. Már nem uralkodtam magam felett. Egy másik énem irányított.
Alig vártam, hogy megszabadítsam, halvány rózsaszín, csipkés melltartójától. Könnyedén csúsztattam le válláról az egyik pántot majd a másikat.
-Tudom, hogy mindig is akartál..- mormogtam neki könnyedén, bár tudtam, hogy nem hallja. Nem! Nem tehetem ezt. De hát mindig is ezt akartam. Szinte láttam, ahogy a vállaim felett megjelenik az ördög, majd az angyal. Az egyik bátorított, míg a másik próbált lebeszélni. De a francba is! Annyira szexis, ahogy ott fekszik. Ujjaimat végighúztam csillogó bőrén, végig a nyakán. Megérintettem, telt, vörös ajkait, amit úgy csókolnák. Kisöprök egy apró, hajszálat, ami az arcába hullott. Túl dögös ez a lány. Vigyorogva tépném szét a ruháit. Már a gondolattól is kemény erekcióm támad. Máskor örömmel használnám ki a lehetőséget, hogy nem tud leállítani. De valamiért nem megy. Valami megváltozott.
Sóhajtozva ültem le mellé az ágyra. Becsuktam szememet, és fejemet a falnak támasztottam. Meg kéne nézni a nővért. Ki tudja mit művelt vele Kalila. Nagy nehezen kikecmeregtem a lány mellől. Mielőtt, kimentem az ajtón, még utoljára hátrafordultam, és végigmértem. Remélem, amikor felébred nem fogja azt hinni, hogy csináltam vele valamit. Könnyedén kiléptem az ajtón, és lábammal óvatosan visszacsuktam az ajtót. Miközben végigmentem a keskeny folyóson, kezemmel végigsimítottam, az apró bőrkarkötőn, amit még régen anyámtól kaptam. Régen volt, mikor még ideadta. Hiányzik, de tudom, hogy én neki nem. Mindig is azt mondta, hogy nem akart fiú gyereket. És ezt éreztette is velem. Mikor megtudta, mit tettem Kalilával, még jobban megutált. Pedig tudta, hogy milyen. De elfogadta őt úgy, ahogy engem soha. Kavarogtam a kanyargós folyóson, míg az ebédlőn át oda nem értem a célomhoz. Az ajtó, ugyanúgy volt, ahogy hagytuk. Próbáltam hallgatózni, de semmilyen hang nem jött bentről. Óvatosan a kilincsre raktam a kezemet, és lassan elfordítottam a megfelelő irányba. A sötét, hosszú lépcső végében villódzó fény gyúlt. Meggondoltam minden egyes lépésemet, ahogy lefele haladtam. Minden nyikorgásnál összerezzentem. Akármennyire is megszoktam már húgom mellett a félelmet, be kellett valljam, kurvára féltem. A falakba kapaszkodtam. A kezeim alatt omladozott. Ez a hely. A falak. A nyikorgó lépcső. Újra és újra fejbe vágtak a gyötrelmes emlékek. Mindenre emlékszem. Az angyali hang, amit hallatott. Hangos volt, de senki sem hallotta. Kívülről, akár egy angyal, de belül a lelke rohadt. Szemében a pokol tüze lángolt. De egyetlen mozdulattal, üveges tekintetté változott. Hihetetlen, de a pokol újra megnyitotta kapuját, szemében. Ahogyan az átlátszó folyadék, keveredett a sötét vérrel.
Egyre lejjebb mentem, a kíváncsiságom egyre nőtt. Tekintetemet a falon lévő írásokra emeltem. A különböző feliratok más-más nagyságban és színben ragyogtak. A pince közepén álltam. Poros dobozok és üvegek vettek körül. Apró hangokat hallottam mögülem. Előttem a falon egy karcos tükör állt. Ott állt. Vágások voltak rajta és ruhája véres volt. Haja is ragadt az előbb említett folyadéktól. Kíváncsian nézett rám. Aggódó szemei végigmértek, és egy lépést tett előre. Ártatlan mozdulatokkal fordultam felé.
-Minden rendben, nővér?- kérdeztem gyanakvóan.
Alig vártam, hogy megszabadítsam, halvány rózsaszín, csipkés melltartójától. Könnyedén csúsztattam le válláról az egyik pántot majd a másikat.
-Tudom, hogy mindig is akartál..- mormogtam neki könnyedén, bár tudtam, hogy nem hallja. Nem! Nem tehetem ezt. De hát mindig is ezt akartam. Szinte láttam, ahogy a vállaim felett megjelenik az ördög, majd az angyal. Az egyik bátorított, míg a másik próbált lebeszélni. De a francba is! Annyira szexis, ahogy ott fekszik. Ujjaimat végighúztam csillogó bőrén, végig a nyakán. Megérintettem, telt, vörös ajkait, amit úgy csókolnák. Kisöprök egy apró, hajszálat, ami az arcába hullott. Túl dögös ez a lány. Vigyorogva tépném szét a ruháit. Már a gondolattól is kemény erekcióm támad. Máskor örömmel használnám ki a lehetőséget, hogy nem tud leállítani. De valamiért nem megy. Valami megváltozott.
Sóhajtozva ültem le mellé az ágyra. Becsuktam szememet, és fejemet a falnak támasztottam. Meg kéne nézni a nővért. Ki tudja mit művelt vele Kalila. Nagy nehezen kikecmeregtem a lány mellől. Mielőtt, kimentem az ajtón, még utoljára hátrafordultam, és végigmértem. Remélem, amikor felébred nem fogja azt hinni, hogy csináltam vele valamit. Könnyedén kiléptem az ajtón, és lábammal óvatosan visszacsuktam az ajtót. Miközben végigmentem a keskeny folyóson, kezemmel végigsimítottam, az apró bőrkarkötőn, amit még régen anyámtól kaptam. Régen volt, mikor még ideadta. Hiányzik, de tudom, hogy én neki nem. Mindig is azt mondta, hogy nem akart fiú gyereket. És ezt éreztette is velem. Mikor megtudta, mit tettem Kalilával, még jobban megutált. Pedig tudta, hogy milyen. De elfogadta őt úgy, ahogy engem soha. Kavarogtam a kanyargós folyóson, míg az ebédlőn át oda nem értem a célomhoz. Az ajtó, ugyanúgy volt, ahogy hagytuk. Próbáltam hallgatózni, de semmilyen hang nem jött bentről. Óvatosan a kilincsre raktam a kezemet, és lassan elfordítottam a megfelelő irányba. A sötét, hosszú lépcső végében villódzó fény gyúlt. Meggondoltam minden egyes lépésemet, ahogy lefele haladtam. Minden nyikorgásnál összerezzentem. Akármennyire is megszoktam már húgom mellett a félelmet, be kellett valljam, kurvára féltem. A falakba kapaszkodtam. A kezeim alatt omladozott. Ez a hely. A falak. A nyikorgó lépcső. Újra és újra fejbe vágtak a gyötrelmes emlékek. Mindenre emlékszem. Az angyali hang, amit hallatott. Hangos volt, de senki sem hallotta. Kívülről, akár egy angyal, de belül a lelke rohadt. Szemében a pokol tüze lángolt. De egyetlen mozdulattal, üveges tekintetté változott. Hihetetlen, de a pokol újra megnyitotta kapuját, szemében. Ahogyan az átlátszó folyadék, keveredett a sötét vérrel.
Egyre lejjebb mentem, a kíváncsiságom egyre nőtt. Tekintetemet a falon lévő írásokra emeltem. A különböző feliratok más-más nagyságban és színben ragyogtak. A pince közepén álltam. Poros dobozok és üvegek vettek körül. Apró hangokat hallottam mögülem. Előttem a falon egy karcos tükör állt. Ott állt. Vágások voltak rajta és ruhája véres volt. Haja is ragadt az előbb említett folyadéktól. Kíváncsian nézett rám. Aggódó szemei végigmértek, és egy lépést tett előre. Ártatlan mozdulatokkal fordultam felé.
-Minden rendben, nővér?- kérdeztem gyanakvóan.
Sophie szemszöge
Iszonyatos fejfájással ébredtem. Körülnéztem, de nem a saját ágyamban voltam. Pólóm a földön volt. Idegesen néztem mindenfele. Kétség kívül ez Abdul szobája. De hol van ő? És én miért vagyok itt? És vajon a nővérrel mi lett? Ó jaj a nővér! Sietve kaptam fel a pólót, ami legnagyobb meglepetésemre el volt szakadva. Nem volt időm azon gondolkodni, hogy vajon Abdul mit követett el. Gyors mozdulattal kicsaptam az ajtót, és azzal a lendülettel vissza is. Az idő lassabban telt, ahogy rohantam. A régi, kopott, barna ajtó előtt megálltam, és minden bátorságomat összeszedve benyitottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése