Menekülök. Valami vagy valaki üldöz. A lábam alatt ropognak a falevelek, fekete hajam lobog utánam. Mogyoróbarna szemeim csillognak, a sötétben. Nem tudom hol vagyok. Megállok egy percre...csak egy percre, de ez pont elég.
-Most meg vagy. - a hang rekedt volt. Halk, de mégis tökéletesen hallottam. Háttal álltam neki. Fogságba ejtett. Szúrást éreztem, a hideg vér lassan folyt le hátamon. A szemem előtt megjelent egy lány arca. A nevemet kiabálta keskeny szájával., hangja vékony és ijedt volt. Apró arca eltorzult az ütéstől, amit kapott. A vér patakokban folyt. A férfi keze több színben pompázott, de ő csak ütötte a lányt, újra és újra és újra. A lány a földre zuhant. Sötétbarna haja összeragadt a vértől, szürke szemeivel rám nézett. Utoljára.
A férfi még egyszer megvágott, most a karomon. Most egy gyönyörű, felnőtt nőt láttam. Mosolygós arca átvált meggyötörte, majd ijedtre. A képe egyre jobban halványul előttem, majd végleg ellepi a homály.
Az úr megfogta kezemet és hátam mögé húzta. Vállamba óriási fájdalom hasított. Most magamat láttam, ahogy szépen lassan mindenki meghal körülöttem. Csak én maradok.
Zihálva ébredtem. Fehér falak vették körül remegő testem. Az álom újra és újra végigjátszódott a fejembe. Sikítani akartam. Mert a valóság még az álmoknál is rosszabb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése