Az éjjel nem aludtam sokat , végig a babán gondolkodtam. Valóban annyira gonosz lenne ahogy Sarah nővér állította? És vajon mi történt a kislánnyal? Több ezer kérdés cikázott a fejemben , tudván , hogy még nem kaphatok rá választ. De az isten szerelmére furdal a kíváncsiság. Az lenne a legjobb ha vissza mennék a pincébe. Csak leszaladok és körbe nézek semmi több , nem időzök majd. Csak is kizárólag a baba miatt megyek le. Ha jól emlékszem a nővér nem zárta vissza az ajtót , ami azt jelenti , hogy könnyen lejutok majd. A gond csak az, hogy nem tudom , hogy jutok ki a pincéből. Az ajtó belülről nem nyílik , de ha kitámasztanám nyert ügyem van. Már csak egy nagy baj van. Ha meglátnak a nővérek akkor komoly büntetést kaphatok. Magammal kell vigyek valakit. És ez a valaki nem más , mint Abdul. Ő úgy is szereti megszegni a szabályokat.
***
Ahogy Abdul ajtaja elé értem félelem töltött el. Talán mégsem olyan jó ötlet ez az egész, nem üthetem bele az orromat mások dolgába , hiszen én vagyok az intézet jó kislánya. Éppen mikor már vissza fordultam kinyílt az ajtó. Mély hangra lettem figyelmes , ami a nevemen szólított.
-Sophie mit keresel itt?
-Semmit Abdul menj feküdj vissza - hazudtam. Talán mégis szólni kellene az ötletemről neki. Hiszen semmi baj nem lehet.
-Abdul várj! - kiáltottam a fiú után még pont időben.
-Sophie kérlek ne szórakozz velem - a hangja most egy kedvesebb szintet ütött meg.
-Mondd megtennél nekem egy szívességet? - a hangom remegett bárhogy is próbáltam nyugtatni magamat.
-Figyelj hajnali két óra van nincs kedvem poénkodni.
-Arra kérlek , hogy gyere velem a pincébe - olyan gyorsan jöttek ki a számon a szavak , hogy észre se vettem a fiú ijedt tekintetét - Mármint nem a pincébe , neked csak az ajtót kéne fognod és figyelned ,hogy nem-e jön valaki.
-Te most ezt komolyan gondoltad? Ez nagyon nem jó ötlet. Basszus miért akarsz oda lemenni? - tekintetében félelmet láttam.
-Te is nagyon jól ismered a történetet nem? Hát pont azért Abdul. A baba miatt - köptem a szavakat.
-Sophie az a baba , az a kislány aki a babában van a húgom volt. Gonosz teremtés és nem szeretném , hogy bármi közöd is legyen hozzá. Örülök , hogy megszabadultam tőle. És hidd el nem volt olyan egyszerű.
Alig kaptam levegőt. A baba , a kislány mind Abdulhoz köthető. Azt mondta nem volt olyan egyszerű megszabadulni tőle. De az nem történhetett meg. Erre még ő sem lenne képes.
-Abdul te megölted a saját húgodat? - a kezemet a szám elé kaptam.
-Nem tehettem mást és mindenkinek így volt a legjobb - rántotta meg a vállát.
***
A pince ajtó előtt álltunk. Végül Abdul úgy döntött , hogy velem jön. A tervünk nagyon egyszerű volt , én le megyek ő pedig őrködik. Féltem oda lemenni megint és ezt a fiú is észrevette , ezért gyorsan megölelt. Viszonzásul egy mosolyt küldtem felé. Itt az idő. Le kell oda mennem. Nagy levegőt vettem és kinyitottam az ajtót , a pince sötétbe volt burkolózva a baba pedig ott hevert az asztalon. Lassan vettem a lépcsőfokokat minden percet kihasználva. Mikor elértem az utolsó deszkát , haboztam a villany felkapcsolásával. Hiába próbáltam irányítani a kezemet az nem volt hajlandó engedelmeskedni.
-Gyerünk már - morogtam a sötétbe - Ne most hagyj cserben kérlek.
Végül sikerült a lámpa kigyulladt , én pedig egy diadalmas mosolyt eresztettem a semmiségbe. Ám mikor már tisztán láttam a vigyor lehervadt az arcomról. Most már a baba mosolygott rám. Hátrálni kezdtem , de megbotlottam. Igazán filmbe illő kis produkció , elképzeltem ahogy most a moziban tapsolnak és fütyülnek az Oscar díjas alakításomért. De ez most nem egy film a baba már ott is termett mögöttem és kést szorított a torkomhoz. Kis vágást ejtett rajtam , majd kántálni kezdett.
-Most megvagy - hangja vékony és hideg de mégis valóságos. Gyorsan lelöktem magamról de a véremmel a földre rajzolt. Erős fájdalom nyílalt a karomba amire felszisszentem. A baba tovább kántált megállás nélkül , rám nézett és én álltam a tekintetét. Amikor befejezte a rajzolást lenyalta az ujjáról az én véremet , majd megvágta a saját kezét és azzal folytatta. Elkezdtem szaladni a lépcső felé de hiába a lábam a földbe gyökerezett. Könnyek marták az arcomat. Most már nem csak a kezem , hanem a lábam is fáj. Hallottam a baba hisztérikus nevetését közvetlenül mögöttem.
-Abdul , Abdul segíts! - kiabáltam hátha a fiú meghallja , de nem jött válasz.
-Abdul kérlek - könyörögtem , bár már alig jött ki hang a torkomon. Ekkor az ajtó kicsapódott , de nem az lépett be akire számítottam.
-Sophie azonnal menj el innen! - utasított Sarah nővér.
-Nem tudok nővér , kérem segítsen - szipogtam neki. A baba eltűnt és már nem kántált. A kar és a láb fájás elmúlt , megpróbáltam lépni és sikerült. Felszaladtam a lépcsőn , de megbotlottam és hasra estem. Bevágtam a fejemet és megszédültem. A nővér a nevemet kiabálta , de nem tudtam rá reagálni. Féltem. Nagyon féltem. Valaki talpra állított. Abdul volt az , a vállára emelt és úgy cipelt fel. Nem hagyhatom egyedül Sarah nővért a pincébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése