~One Chapter.

Csak néztem az esőcseppeket , ahogy versenyt futottak az ablakomon. Gyönyörű , szabad kis cseppek. Senki nem szabályozza azt mikor és ,hogyan támadják meg a földet. Én is ilyen akartam lenni , szabad és gyönyörű. Semmi nem állíthatja meg őket és soha , senki sem fogja megakadályozni az ő akaratukat. Tulajdonképpen úgy beszélek róluk mintha emberek lennének , pedig nekik nincsenek érzéseik .Nincsenek álmaik vagy vágyaik .Régebben nekem is volt egy álmom. Családot akartam , egy meseszép házzal a tóparton , kiskutyával játszó gyerekeket és egy védelmező férjet. Úgy gondoltam ez nem nagy kérés , ám egy nap minden megváltozott. Az álmom immár az lett , hogy megszabaduljak a visszatérő rémalmaimtól és kínoktól. Az elmegyógyintézetben a túlélés létfontóságú , napról napra több ember veszti el az életét. Nem tettem semmit és mégis ide kerültem , nem számít mit mondok hiszen itt a pénz beszél. Attól függ mit tesznek veled , hogy a beküldőd mennyi pénz tömött , az ápolók zsebébe. Szörnyű. Emlékszem egy fiúra aki bekerült. Három napig tartották itt , aztán eltűnt. Mindenkinek azt mondták ki akart szökni és nekik cselekedni kellett. Persze ezt senki nem hitte el , sokak szerint öngyilkos lett , mások azt gondolták bezárták a titkos rettegett pincébe. Igazából én ennek a srácnak sem tulajdonítottam különösebb figyelmet. Egyedül voltam , magányosan akár a kiközösített farkasok az erdőben. Az érzéseim elmúltak , a fájdalmat már csak hírből ismertem. De a könnyeim megmaradtak. Úgy éreztem magam mint a nehézkesen feltörekvő kis diák , csak itt nem iskola volt , hanem egy kórház. Azt hitették el az emberekkel , hogy itt majd új életet kezdhetnek. Hazugság. Minden szavuk hazugság. Lassan három éve csücsülök itt bent és mindent kiismertem már. Tudom mikor mit gondolnak és , hogy éppen kit néztek ki maguknak. Érdekes emberek vannak itt bent. Egyszer találkoztam egy lánnyal megkérdeztem miért van itt bent ,  a válasz helyett levette a pólóját. Több millió vágás és seb volt a testén , látta az értetlen arckifejezésemet , majd megmutatta a csuklóját és a bokáját. A látvány borzasztó volt a forradások arról árulkodtak , hogy véget akart vetni az életének. Végül megszólalt 
-Nem én tettem ezt. Hangja ártatlan és remegő volt. Azt mondta a bátyja tette ezt vele megerőszakolta és megverte , végül megkínozta. Könnyek között mesélte el nekem , pedig nem lett volna szabad. Ahogy a fülükbe jutott az ápolóknak , hogy megtudtam mindent , a lányt elcibálták és soha többé nem állhatott szóba senkivel. Kemény szabályok élnek itt amiket ha nem tartasz be komoly következményei lehetnek.
-Sophie kedvesem segítenél nekem? - Szólított meg Ann nővér.
-Persze miben nővér? 
-A hetes számú szobába kellene bevinni ezeket a törülközőket - Mosolygott rám csábosan , bár tudtam , hogy ez inkább kijelentés volt , mint segítség kérés.
-Rendelkezésére állok - Kacsintottam rá kajlán.
-Vajon mi lenne nélküled velem , egyszer még meghálálok neked mindent , meglásd eljön majd a te napod is - És ezzel a lendülettel átadta a törülközőket nekem. Ahogy gyalogoltam a hetes szobához , egy lány felsikkantott. Nagyot ugrottam , emlékszem mikor én kaptam meg az első nyugtatómat. Soha senkinek nem kívánom , hogy átélje milyen mikor hárman fognak le , majd beléd fecskendezik a nem kívánt anyagot. Megérkeztem a hetes szobához , gondoltam először bekopogok nem nyitok csak úgy rá senkire. Amint meghallottam ki lakik abban a szobában , szívem szerint sarkon fordultam volna és meg sem álltam volna a kijáratig. De ugyebár ezt nem tehettem meg. Szóval nyugalmat erőltettem magamra és beléptem. Talán a fiú is meg volt lepődve , hogy meglátott. De egyből mosoly villant az arcára. 
-Én csak ezeket hoztam - Mutattam a törölközős kupacra , amit az asztalára tettem. Amint megfordultam , hogy elhagyjam a szobát megfogta a fenekemet. Ismerős érzés volt mégis rideg. 
-Azt hittem ezt már befejezted - Morogtam rá.
-Ó nem kicsi lány , még el sem kezdtem - Mosolygott csábosan.

~Prologue

Menekülök. Valami vagy valaki üldöz. A lábam alatt ropognak a falevelek, fekete hajam lobog utánam. Mogyoróbarna szemeim csillognak, a sötétben. Nem tudom hol vagyok. Megállok egy percre...csak egy percre, de ez pont elég.
-Most meg vagy. - a hang rekedt volt. Halk, de mégis tökéletesen hallottam. Háttal álltam neki. Fogságba ejtett. Szúrást éreztem, a hideg vér lassan folyt le hátamon. A szemem előtt megjelent egy lány arca. A nevemet kiabálta keskeny szájával., hangja vékony és ijedt volt. Apró arca eltorzult az ütéstől, amit kapott. A vér patakokban folyt. A férfi keze több színben pompázott, de ő csak ütötte a lányt, újra és újra és újra. A lány a földre zuhant. Sötétbarna haja összeragadt a vértől, szürke szemeivel rám nézett. Utoljára.
A férfi még egyszer megvágott, most a karomon. Most egy gyönyörű, felnőtt nőt láttam. Mosolygós arca átvált meggyötörte, majd ijedtre. A képe egyre jobban halványul előttem, majd végleg ellepi a homály.
Az úr megfogta kezemet és hátam mögé húzta. Vállamba óriási fájdalom hasított. Most magamat láttam, ahogy szépen lassan mindenki meghal körülöttem. Csak én maradok.
Zihálva ébredtem. Fehér falak vették körül remegő testem. Az álom újra és újra végigjátszódott a fejembe. Sikítani akartam. Mert a valóság még az álmoknál is rosszabb.